Gondolat

Kihívások a tbc gyógyításában - A WHO jelentése

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A tbc elleni küzdelemről szóló jelentés 212 ország, illetve terület legutóbbi adatait tartalmazza és azt igazolja, ha követik a legjobb gyakorlatot, és a kormány megfelelő anyagiakat, vaalmint elkötelezettséget nyújt, megállítható a tbc terjedése – véli Dr. Mario Raviglione – a WHO „Stop TBC” osztályának igazgatója. A tbc gondozás sokat fejlődött 1995 óta, ami rendkívül pozitív eredmény a legszegényebb országokban is. Az elmúlt 15 év alatt 41 millió embert gyógyítottak meg és 6 millió életet mentettek meg a világon. Mégis, tavaly még mindig 1.7 millió ember halt meg tbc-ben, köztük 380 ezer kisgyermekes nő. A jelentésben szerepel, hogy a tbc halálozás 35 százalékkal csökkent 1990 óta. Míg 1990-ben évi 30/100ezer 2009-ben 20/100 ezer volt. Emellett fokozatosan csökkent a 100 ezer főre eső tbc-s betegek száma is. A WHO világméretű célja - a Millenniumi Fejlődési Célok - szerint, melyet 2015-re határozott meg, megállapította, hogy a tbc megbetegedések csökkenése megfelelően halad a Stop TB halálozásra vonatkozó célokkal együtt. Emellett változott a gondozás minősége, fejlődött a diagnosztika és a terápia, a TB/HIV intervenció és megerősödtek a laboratóriumok. Azonban ma is fennállnak a következő kihívások: - 2009-ben 1.7 millió ember halt meg gyógyítható betegségben, - A betegség előfordulása túl lassan csökken. A jelenlegi csökkenés mellett nem szabadul meg a betegségtől a jelen generáció. - Millenniumi célok: a tbc-re vonatkozó célok még mindig nincsenek a megfelelő helyen, fel kell gyorsítani és meg kell erősíteni a fejlődést, hiszen évente még most is 440.000 új megbetegedés fordul elő, és ezeknek csak 5 százalékát kezelik megfelelően. A 2010. november 11-én megjelent dokumentummal együtt egy kiadvány is napvilágot látott a kulcsfontosságú epidemiológiai adatokkal és a jelentés rövid összefoglalásával. Forrás: Házi Jogorvos

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Helyünk a világban

A magyarok tizenöt százaléka nem jut megfelelő ételhez

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT legfrissebb jelentése szerint hazánkban 100-ból 15 embernek nincsen pénze arra, hogy minden második nap tápanyagdús ételhez jusson – a medián jövedelem alatt még drámaibb a helyzet.