„Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.” Néhány hideg nyári hét alatt egy zseniális fiatalokból álló társaság maradandót alkotott, egy sajátos irodalmi műfajt is teremtett. A klasszikus horror különleges figurája, a „Kreatúra” született meg egy irodalmi játék folytán, s az alkotó, egy fiatal lány mindeközben megfogalmazta, kijelölte a modern bioetika sarkalatos pontjait, föltette mindannyiunk kérdéseit a tudomány mindenható voltáról, a tudományos kisérletezés kegyetlen határterületeiről, a tudomány teremtő erejéről és az általa okozott gonosz gyötrelmekről. Mindamellett, hogy megjelenítette a képzés hatalmát, a kirekesztettek magányos szenvedését. Mary Shelley, lánykori nevén Mary Wollstonecraft Godwin 1797 augusztus 30-án született Londonban, és ugyanott halt meg,1851-ben. Élete nem volt hosszú, ám annál kalandosabb. Mary Shelley többek közt a romantikus költő, Percy B. Shelley élettársaként vált ismertté, ám maga is kivételes személyiség volt. Apja ugyancsak kirítt a korbeli társadalomból, ismert író, filozófus és zsurnaliszta, különleges eszményeket táplált mint az „angol jakobinusok” vezéralakja, aki a párizsi forradalmi hullám hatására egy osztály nélküli társadalom vízióját festette meg, melyben az államhatalmi szervek, az állandó hadsereg, sőt a házasság intézménye is fölösleges. Élettársa, a híres angol feminista írónő, Mary Wollstonecraft, miután megszülte a kislányt, gyermekágyi lázban meghalt. Mary az apja házában ismerkedett meg Percy Bysshe Shelleyvel, aki annak híve és tanítványa volt, s nem utolsó sorban, nős. Amikor egymásba szerettek, Shelley nagyvonalúan felajánlotta első feleségének, hogy éljenek hármasban, ám ezt ő elképzelhetetlennek tartotta. Ezek után a pár 1814-ben Franciaországba szökött, majd 1816 tavaszán Svájcban csatlakozott barátjukhoz, a korábban száműzetésbe vonult Lord Byronhoz. Vitték magukkal Mary féltestvérét is. A nyaralásra és a kint tartózkodásra alkalmatlan ítéletidőben a társaság éjjelente Prométheuszról beszélgetett, a két költő hevesen vitatta a mindkettőjük által rajongva tisztelt Milton elbeszélő költeményét, az Elveszett Paradicsomot, és az abban szereplő bukott angyal, a Sátán szerepét. (Shelleyt ateizmusa miatt zárták ki Oxfordból.) Unaloműzésből Byron kihívta Shelleyéket (és John William Polidori orvost is, aki a társaságban tartózkodott), egy afféle „költői versenyre”, melynek céljaként, a lehető legijesztőbb történet megalkotását tűzték ki. Mary Shelley alkotása, a Frankeinstein, avagy a modern Prométheusz (Frankenstein or, The Modern Prometheus) a továbbiakban alapműve lett a horror történetek és filmek bizonyos műfajának. A regényt 19 évesen írták, s ez bizonyos szempontból meghatározta hangvételét, sajátosan jámbor a morális tartalom, emberi tanulságai pedig meglehetősen naivak. Mégis ez adja máig ható irodalmi értékét. Az életre keltett iszonyú külsejű kreatúra jelleme a sorozatos megpróbáltatások során változik. Jámbor, jószándékú, segítőkész és szeretetre éhes teremtményből a sorozatos megpróbáltatások, az emberi elutasítás és kikesztődés miatt válik bosszúszomjas pusztító szörnyeteggé. Itt sietünk leszögezni, hogy Frankenstein, nem maga a szörny, hanem annak tudós megalkotója. Keresztneve: Victor. A későbbiekben a számos adaptáció összekeverte a névtelen kreatúrát az alkotóval, dr. Frankensteinnel. Victor Frankenstein a műben kémiával és matematikával foglalkozó tehetséges genfi ifjú, aki kíváncsi és elszánt, Victor nem bír természetfeletti erővel, és alapvetően a tudomány eltökélt híve, Istent játszik, teremtményt hív életre; s bár szépet akar alkotni, a hullákból összefércelt két és fél méteres lény iszonyúra sikeredik. Dr. Frankenstein Ingolstadtban alkotja meg minden addigit felülmúló munkáját: egy eleven, mozgó, érző, önmagától cselekvőképes lényt. Aki amint életre kel az elektromoság révén, teremtőjét is megijeszti. Az elszörnyedt Frankenstein a továbbiakban nem vállal felelősséget a démonért, és sorsára hagyja a vértől szennyezett laboratóriumban a teljesen tudatlan és jámbor teremtményt. Az idők során a különböző feldolgozásokból kikopott a mű erkölcsi mondandó, a szeretet után sóvárgó, mégis kitaszított teremtmény pszichológiája, mely úgy tűnik, kevéssé kötötte le az egyéb izgalmakra áhítozó közönséget. Elveszett a mű filozófiai mondanivalója, mely a kirekesztettség, elzárkózás lélektani kérdéseit elemzi, és eltűnt a fejlődésregény-jelleg is, ami pedig a regény egyik lényege. A monstrum fokozatosan fedezi fel a világot, s az emberek félelme és gyűlölete miatt válik végül bosszúra éhes pusztítóvá. Ez a regény a teremtés, az ember istenné válásának buktatóit feldolgozó alapmű. És ma, amikor a kreativitás fejlesztése alapkövetelmény és óriási üzlet, s amikor a teremtést lassacskán játékként, esetleg tudományos vívmányként fogjuk fel, a mű mélyebb félelmeinkre is rávilágít, Mary Shelley regénye máig a téma újragondolására késztet. Nagy Zsuzsanna .