Hírvilág

Kényes témák rendezője

2012. MÁRCIUS 02.

Kilencedik emelet, Recsk, A mi gólyánk, Ismeri a szandi mandit?, Szökés - dokumentumfilmek, rövidfilmek és játékfilmek sorakoznak több mint negyven évet felölelő filmes pályafutásában. Alkotásai számos díjat nyertek el hazai és külföldi rangos filmfesztiválokon. Mint az idén nyolcvan éves Gyarmathy Lívia mondja: kezdettől tisztában volt azzal, hogy "ezt a pályát nem lehet hazugságra fölépíteni", soha nem forgatott rákényszerített témát, és becsületbeli ügynek tartotta, hogy soha ne éljen vissza dokumentumfilmjeiben a szereplők bizalmával.


- Herskó János kísérleti filmrendezői osztályában végzett. Diplomafilmje, az 58 másodperc a versenyúszók világában játszódik. Miért ezt a témát választotta?
- Azt, hogy egy film hogyan születik meg, nagyon nehéz megfogalmazni. Bonyolult, alig utolérhető folyamat, mi játszódik le az emberben, hogy a gondolatsor végén azt mondja: ebből szeretnék filmet csinálni. Az embert éri valamilyen érzelmi hatás, valami felkelti az érdeklődését. Aztán rájön, hogy azt a valamit nem tudja kiverni a fejéből, azzal ébred, azzal fekszik. Sok döntés gondolatban már menetközben megszületik. Persze ezek nem pusztán elméleti dolgok. Kijártam az uszodába a Margit-szigetre. Néztem az úszókat, beszélgettem velük. Ismertem a kor nagy klasszisait, Sebő Ágit, talán Gyenge Valit is, de nem sztárúszóval akartam a filmet megcsinálni. Előbb elhatároztam, hogy általában akarok az úszásról forgatni, aztán az is eldőlt, hogy arról, hogy mi folyik le az emberben 58 másodperc alatt.
- Filmjei mind mély empátiáról és emberismeretről tanúskodnak. Szerepet játszott ebben, hogy már diplomás fővel került a filmfőiskolára?
- Herskó azt akarta, hogy ne 18 évesek csináljanak filmet a könyvespolcról levett könyvekből. Az osztálytársaim között volt orvos, mérnök, tanár. Hamar elérkeztem oda, hogy ha már teljes pályakorrekciót hajtottam végre, hiszen korábban diplomás vegyészmérnökként dolgoztam, akkor ezt a pályát nem lehet hazugságra felépíteni. Még akkor sem, ha a kimondott szavak vagy a sugallatok, amelyek a filmből jönnek, kényelmetlenek a társadalomnak, sokszor még nekem is. Nem bánom, mert úgy tűnik, hogy így vagy úgy, ezek a filmek még ma is élnek.
- Milyen "kényelmetlenségekkel" kellett szembenéznie? Említette, hogy sokat tépelődött a Hol zsarnokság van… című dokumentumfilmen, amelyet Sárközy Endréről, az ötvenes években halálos ítéleteket hozó bíróról forgatott.
- A film 21 évig állt a dobozban, mert a bíró az 1990-es filmszemlés bemutató után visszavonta korábbi hozzájárulását, hogy levetíthetjük. Elfogadtam, mert a magam számára becsületbeli ügynek tartottam. Az utóbbi években nagyon sok gesztust tettünk, hogy megértse, neki is jobb, ha megmutatjuk a filmet, mielőtt elérkezik egy olyan helyzet, hogy úgy is bemutatják. Tavaly novemberben aztán nagy érdeklődés mellett sor került egy vetítésre a ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Kritikusan néztem: vajon a kérdések, amelyeket neki feltettem, bántóak, arrogánsak, leleplezőek, bíráskodóak voltak-e? Úgy érzem, és nagyon sokan megerősítettek ebben, hogy borzasztóan szerények és megértőek voltak. A vetítés után a bíró felesége odajött hozzám. Nem haragudott rám, elmondta, hogy megértette, nekem így kellett ezt a filmet leforgatnom. Egyébként annak idején a bíró üzent nekem egy történészen keresztül, aki tanulmányt írt róla. Azt mondta neki, egy valakit tud elképzelni, aki filmet készíthetne vele, és engem nevezett meg. Nem én jelentkeztem, és ezzel nem éltem vissza.
- Sok kényes témával foglalkozott. Más filmjével kapcsolatban is érezte, hogy pengeélen táncol?
- Amikor ez fontos volt, az elkészült dokumentumfilmet mindig megmutattam azoknak, akikről készült. Pedig jó ideig ez nem volt divat. Nem emlékszem, hogy botrány lett volna bármelyik munkámból. Faludy (György) miattunk jött Kanadából Dubrovnikba, hogy titokban leforgassuk vele a filmet. A Recsknél egy jogász tanácsára megkértem a szereplőket, írják alá, hogy hozzájárulnak a film vetítéséhez. Az Együttélés díszbemutatójára meghívtam a főhősöket, a fiút és a lányt, akikkel a kisebbségi együttélésről készítettem dokumentumfilmet.
- Hogyan sikerült Faludy Györgyöt kamera elé állítani 1988-ban?
- A férjem telefonált Kanadába, hogy szeretnénk vele, aki maga is Recsken raboskodott, egy külön portréfilmet készíteni. Magyarországra nem engedték be, ezért mikor Dubrovnikba jött nyaralni, odautaztunk. Volt kameránk és engedélyünk, hogy akár Bécsbe is kimenjünk megszólaltatni az egykori recski tábor foglyait. Mi viszont egy kanyarral nem Bécsbe, hanem Dubrovnikba mentünk. Találkoztunk, és egy nap alatt megcsináltuk a riportot. Amikor visszafelé a jugoszláv-magyar határra értünk, a stáb férfitagjait gatyára vetkőztették, ugyanis akkoriban kezdődött a számítógépek világa, mindenki külföldről hozta be az alkatrészeket, azokat keresték. Csak arra nem gondoltak, hogy az igazi érték egy filmes dobozban van. Az utazás miatt kaptunk egy hivatali rosszallást a minisztériumból, de fel sem merült, hogy a filmet nem mutathatjuk be. Ki kell mondani, hogy a Recsket nem a saját zsebünkből forgattunk, hanem már akkor voltak olyan erők, akik ezt támogatták a Film-főigazgatóságon. Persze nagyon olcsón dolgoztunk, de a csepegtetett pénzekből meg tudtuk csinálni.

MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Gondolat

Szakálltörténet

A szakállt a különböző történetek, mesék és művészi ábrázolások alapján általában a bölcsességhez, teljesítőképességhez vagy magas pozícióhoz kapcsolták.

Gondolat

Nem tükörkép hasonmások Az ikrek világa

FAZEKAS Erzsébet

Az iker-testvérek számát 125 millióra becsülik a világon. Statisztikák szerint minden 333 szülésre esik egy olyan, amikor egy terhesség után két baba jön világra.

Gondolat

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.

Hírvilág

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.