Hírvilág

Jelentős, lejárt gyógyszerkészletek halmozódhatnak fel

2012. JANUÁR 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Évente több milliárd forint spórolható meg az egy hónapra elegendő gyógyszermennyiség kiváltásával, de megmarad az a lehetőség, hogy a beteg különleges élethelyzetére tekintettel, amelyet az orvosnak dokumentálni kell, több hónapra egy vényen történjen meg a gyógyszer felírása és kiváltása - közölte az egészségügyi államtitkárság szerdán. Márciustól az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet, az eddigiekhez hasonlóan viszont fennmarad az a lehetőség is, hogy a krónikus betegségeknél az orvos három havi gyógyszert írjon fel, ugyanúgy három vényre, mint ahogy eddig ennek történnie kellett volna. Mint a közleményben kifejtették: a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a lakosságnál jelentős, sokszor lejárt gyógyszerkészletek halmozódtak fel. Ennek oka sokszor, hogy a betegség változása, vagy mellékhatások jelentkezése miatt időközben már más gyógyszerre, hatáserősségre állítja át az orvos a beteget. Ezekben az esetekben mind a beteg, mind pedig a biztosító fizetett a gyógyszerért, amit végül nem használnak fel, hanem kidobják, amely nagyságrendileg évente több milliárd forint. Így "a gyógyszerrendelésre és kiváltásra vonatkozó szabályozásváltozások célja a betegek gyógyszerköltségeinek csökkentése" - fogalmazott az államtitkárság. Ennek érdekében az új gyógyszerek felírásánál - melyeknél nagyobb a kockázata annak, hogy a váltásra szükség lehet – egyszerre maximum egyhavi felírás és gyógyszerkiváltás lehetséges. Március elsejétől az egyes vényekre azt is rá kell vezetni (melyet az orvosok vényíró szoftverének kötelezően biztosítania kell), hogy milyen időponttól egyhavi ellátási időszakra vonatkozik ez a recept. A beteg ezt követően az adott ellátási időszakot megelőzően már egy héttel kiválthatja a gyógyszertárban az adott vényt. Így biztosítható az, ha a három hónapos időközben a beteg átállítására van szükség, s akkor nem lesznek a beteg otthonában párhuzamos készletek, illetve - miként az elmúlt időszakban többször is történt – ha az adott gyógyszer árát csökkentik, azt kedvezőbb áron kaphatja meg a beteg. Tehát az orvosnál fel lehet írni a 3 havi gyógyszert, de azokat 3 különböző recepten teheti meg, amelyek kiváltására havonta lesz lehetőség a gyógyszertárakban. Mivel ez év elején számos, a gyógyszerellátást, -rendelést és -támogatást érintő változás történt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a GYEMSZI mind a lakosság, mind pedig a szakemberek részére hamarosan átfogó tájékoztató kampányt indít - tette hozzá az államtitkárság. A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter rendelete az egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról, amely szerint márciustól az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet. Amennyiben a legkisebb eredeti csomagolás ezt meghaladja, a 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó legkisebb eredeti csomagolási egységnek megfelelő mennyiség rendelhető. A jelenlegi szabályozás még úgy szól: az orvosnak a rendelt gyógyszer mennyiségét úgy kell meghatároznia, hogy az elegendő legyen a szakszerű gyógykezeléshez a legközelebbi orvosi vizsgálatig. Márciustól az orvosnak a vényen fel kell tüntetnie, hogy a rendelt gyógyszermennyiség mely időponttól váltható ki, és erről a beteget is tájékoztatnia kell. Ha az orvos szájon át szedhető gyógyszerből 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel, hogy a rendelt gyógyszer mely időpontig (időtartamig) elegendő, az orvos által megadott adagolás figyelembevételével megállapított 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet kell kiadni. MTI 2012. január 4., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.