Intenzíven terjed hazánkban az influenza
2012. MÁRCIUS 05.
2012. MÁRCIUS 05.
Szöveg nagyítása:
Bulgáriában és Olaszországban már elérte a csúcsát az influenzajárvány, számos más országban azonban továbbra is emelkedik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatalos Facebook-oldalán szombaton. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint a 8. héten tizenhárom ország számolt be földrajzilag kiterjedt influenzajárványról, köztük Magyarország, Ausztria és Szlovénia, továbbá Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Norvégia, Portugália, Spanyolország és Svédország. Továbbra is az influenza A(H3) vírus a meghatározó, de egyre több esetben igazolják az influenza B vírus szerepét is. A 8. héten a bizonyítottan influenza okozta megbetegedések csaknem 90 százalékáért az influenza A vírus, a fennmaradó 10 százalékért a B vírus volt felelős. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közzétette a következő - 2012/13-as - influenzaszezon védőoltásának összetételéről szóló ajánlását. Eszerint a háromkomponensű vakcinák két összetevőjén - az A(H3N2) és a B vírustörzs - kell majd változtatni. Ez a védőoltás 2012 őszére áll majd rendelkezésre - idézte az ÁNTSZ. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) február közepén jelentette be, hogy Magyarországon is átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma. Az epidemiológiai központ a múlt héten már arról számolt be, hogy országos influenzajárvány bontakozott ki Magyarországon. Az OEK szerdai jelentésében azt írta: Magyarországon egyre intenzívebben terjed az influenza, Somogy és Vas megye kivételével már minden megyében bizonyították az influenzavírusok jelenlétét. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Ember és környezet
Napjaink domináns élelmiszerrendszerei egészségügyi és ökológiai problémák sokaságát okozzák. Hogy ez érdemben megváltozzon, ahhoz rendszerszintű változásokra van szükség. Egy, az Agriculture and Human Values szaklapban megjelent tanulmány, az Ecological regulation for healthy and sustainable food systems: responding to the global rise of ultra-processed foods is vizsgálja a kérdést.
Ember és környezet
Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.
A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ha el szeretnénk kerülni a betegséget, elsősorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk. Ezt teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.
Ember és környezet
A napjainkban zajló globális környezeti változások közvetlen és közvetett módokon egyaránt fenyegetik az emberi egészséget. Hogy pontosan milyen változások hogyan, arról az Environment International szakfolyóiratban jelent meg egy tanulmány Current and future threats to human health in the Anthropocene címmel.
Az egészségügyi dolgozók alig várták az áprilisi fizetésüket, ám minden második munkavállaló csalódott. Pedig sokan ettől tették függővé maradásukat. Folyamatosan érkeznek a panaszok.
Válogatás a hálózatalapú járványterjedési modellek eredményeiből
Terjed a járvány
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás