Hetvenévesek a Napútban
2013. DECEMBER 18.
2013. DECEMBER 18.
Szöveg nagyítása:
Újra, immár tizenhetedik alkalommal vehetik kézbe az érdeklődők a Napkút Kiadó szokásos év végi kiadványát, amely egyfajta életkalendáriumnak is tekinthető. A Napút folyóirat a magyar tudományos és művészeti élet 72 olyan kiválóságát gyűjtötte össze, akik jövőre töltik be 70. életévüket és ebből az alkalomból visszatekintenek életútjukra. A különleges lapszámban olvasható mások mellett Apáti Miklós József Attila-díjas költő; Doncsev Toso szociológus, kisebbségi szakember, író; Farkas Árpád József Attila-díjas erdélyi magyar író; Huszti Péter Kossuth-díjas színművész;, Monspart Sarolta tájfutó; Pogány Judit Kossuth-díjas színművész; valamint Terebess Gábor író, műfordító, keramikus egy-egy írása. Az első ilyen jellegű lapszám ötlete Bognár Antal szerkesztőtől született és az 1928-as nemzedékkel foglalkozott. Szilágyi György Hanyas vagy? című írása adta akkor az ötletet a sorozathoz. "A legelső elképzelés az volt, hogy mindenekelőtt a magyar művészeti és tudományos élet kiválóságait keressük meg, tehát írókat, képzőművészeket, színészeket, előadóművészeket és a különböző tudományterületeken kutató legjobbakat. Az idők során ez annyiban változott, hogy olykor, nem nagy számban híres sportolókat, közéleti személyiségeket is meginvitálunk az összeállításba" - tette hozzá Szondi György. A főszerkesztő összegzése szerint az eddigi tizenhét év alatt 1156-an szerepeltek a Napút év végi kiadványában, a most megjelent lapszámban az 1944-ben születettek találhatóak 70 soros summájukkal születési dátumok szerint besorolva. Az idei évfordulós lapszám szereplői az Óbudai Társaskörben pénteken találkoznak, az est házigazdája Tarján Tamás irodalomtörténész lesz. 2013. december 17., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Az emberi agy és intelligencia evolúciója
Cataflam Művészeti Szalon Fotók a fájdalomról
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás