Hatásos a folsav a szívinfarktus megelőzésére?
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A folsavról régóta azt tartják, hogy csökkenti a vérben homocisztein szintjét, ezen keresztül pedig csökkenti a szívinfarktus kockázatát. Ezzel szemben a Londoni Orvosi Egyetem kutatói klinikai vizsgálatai, melyekről a Public Library of Science számolt be, nem teljesen ezt mutatták.
A magyarázat egyszerűnek tűnhet: a homociszteinszint csökkenése megelőzi a vérlemezkék egymáshoz tapadását, ezáltal pedig a véralvadékok kialakulását, hasonlóan az aszpirinhez. Az aszpirin széles körben használt szer, melyet szívinfarktuson átesett, illetve szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedő egyéneknél alkalmaznak.
Dr. David Wald és munkatársai azt vizsgálták, hogy a folsav aszpirin melletti szedése jelent-e járulékos előnyt a beteg szempontjából. Ehhez öt klinikai vizsgálat eredményét másik öt vizsgálat összesítet eredményéhez hasonlították. Az első csoportban 60 százalékos, a másodikban 91 százalékos volt az aszpirinszedők aránya.
Megállapították, hogy a két csoport között a szívbetegséghez kötött események előfordulása hatszázalékos különbséget mutatott, azonban becslések szerint, ha senki nem szedett volna aszpirint, a folsav szedése 15 százalékos különbséget jelentett volna. A teljes kiértékelés mintegy 75 tanulmányra terjedt ki, mintegy 50 ezer egyén bevonásával.
A szakértők szerint a folsav előnyei a jövőben azoknál a betegeknél jelentkezhetnek, akiknél szívinfarktus nem következett be, ugyanis ők nem szednek aszpirint.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: LAM Extra háziorvosoknak - 2010; 2 (4) A cardiovascularis prevenció
Irányelv: Aszpirint mindenkinek! Férfiaknak az infarktus, nőknek a stroke ellen
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A szívinfarktust követő egy évben a betegek csaknem negyedét elveszítjük, ez az arány Svédországban mindössze 13 százalék. A probléma évek óta ismert, de egyelőre a részletes okokat sem tárták fel.
Magyarországon és világszinten is kiemelkedő a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma: a magyar lakosság körében csaknem minden második esetben szív- és érrendszeri megbetegedés a halálok .
A hétvégi alvás jótékony hatásai, tinédzsereket védő korlátozások a YouTube-nál, rémisztő magánpszichiátria az USA-ban; nehéz helyzetbe került veseátültetettek Budapesten. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Klinikum
Az életkor előrehaladtával a vérszegénység előfordulása egyre gyakoribb. Időskorban nagyon gyakran több krónikus betegség egyidejű jelenlétét tapasztaljuk, amelyek a geriátriai szindrómákkal együtt jelentős mértékben befolyásolják az idős ember önellátó képességét, életkilátásait, életminőségét, valamint a kórházi kezelés szükségességét.
Az idős daganatos betegek onkológiai kezelése során kiemelten fontos a fiziológiás változások, a tünetek, a panaszok és a társbetegségek figyelembevétele. A daganat okozta panaszokat és tüneteket a komorbiditási tényezők sokszor elfedhetik, ami gyakran késleltetett diagnózishoz vezet. Ebben az életkorban a reszekábilis daganat is sokszor a beteg státusza miatt inoperábilissá válik, továbbá műthetőség esetén a betegek korával nő a szövődmények aránya és a halálozás gyakorisága.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás