Gyermeksorsok
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az UNICEF „nagyrabecsülésének csokrát” Moldoványi Ferenc filmrendező kapta gyermekekkel foglalkozó dokumentum játékfilmjeiért. Magyarországon a csokrot az UNICEF Magyar Bizottsága ítéli oda. Az első jutalmazott 1996-ban professzor dr. Boda Domokos, szegedi gyermekgyógyász volt, aki az 1950-es évek közepén különösen sokat tett a hazai gyermekbénulás-járvány felszámolásáért. Roger Moore, az UNICEF jószolgálati nagykövete méltató üzenetével együtt került átadásra a csokor, majd levetítésre került Másik Bolygó című hét gyermeksorsot bemutató alkotás. A téli jelenettel kezdődő és végződő – spirituális mozzanatokat is tartalmazó – érzékenyen megkomponált alkotás többféleképpen is értelmezhető. Ám a közelről bemutatott gyermekmunka, prostitúció és gyermekkatonaság már nem értelmezési kérdés, ahogy a méltatlan körülményeik sem. A rendező így nyilatkozik az alkotásáról: „A másik bolygó az a kisemmizett világ, amivel szembesülnünk kell, meg kell ismernünk, és amit meg kellene változtatnunk, hogy a Föld újra élhető legyen.” Forrás: UNICEF Magyar Bizottság, eLitMed
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Az emberi agy és intelligencia evolúciója
Cataflam Művészeti Szalon Fotók a fájdalomról
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás