Hírvilág

Genomikai kutatások az érelmeszesedés elkerüléséért

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Genetikai módosítással a HDL vagy közismertebb nevén a „jó” koleszterin vérszintjének emelkedését érték el kísérleteik során amerikai kutatók. Az LDL vagy „rossz” koleszterin felelős az érelmeszesedésért és az ennek következtében kialakuló magas vérnyomásért, szívinfarktusért és agyvérzésért. A HDL-koleszterin magas aránya pedig azért kedvező, mert az erek falába már lerakódott zsírcseppecskéket a májba tudja szállítani, ahol lebomlanak, ezáltal kivédve a súlyos szövődményeket. Egereken és főemlősökön végeztek kísérleteket a New York-i Egyetem Orvosi Központjában és igazolták, hogy egy bizonyos génszakasz, amit miR-33a-nak neveztek el, egyfajta kikapcsolóként funkcionál, mert képes csökkenteni a „jó” koleszterin szintjét a testben. Viszont, amikor ezt a szakaszt gátolták, akkor 36 százalékkal emelkedett a HDL szintje és 35 százalékkal csökkent az érelmeszesedés mértéke. Ezek az eredmények egy új gyógyszer létrehozását segítik elő, biztosítva ezzel számos ember hosszabb életét - vélik a vizsgálat vezetői, Katey Rayner és Kathryn Moore. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A szervezeti védekezés módja és eszközei atherosclerosisban

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.

Klinikum

Az onkológiai terápia alkalmazása idős betegek esetében

HARISI Revekka

Az idős daganatos betegek onkológiai kezelése során kiemelten fontos a fiziológiás változások, a tünetek, a panaszok és a társbetegségek figyelembevétele. A daganat okozta panaszokat és tüneteket a komorbiditási tényezők sokszor elfedhetik, ami gyakran késleltetett diagnózishoz vezet. Ebben az életkorban a reszekábilis daganat is sokszor a beteg státusza miatt inoperábilissá válik, továbbá műthetőség esetén a betegek korával nő a szövődmények aránya és a halálozás gyakorisága.