Hírvilág

Filmes seregszemle világpremierjei

2015. JÚLIUS 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Jean-Marc Vallée kanadai filmrendező Jake Gyllenhaal és Naomi Watts főszereplésével készült Demolition című romantikus drámájával nyílik szeptemberben a 40. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál - jelentették be kedden a szervezők, ismertetve a filmmustra programját, amelynek Special Presentations szekciójában Nemes Jeles László Saul fia című alkotását is műsorra tűzik. Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar filmnek, amely idén elnyerte a cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb elismerését, a zsűri nagydíját is, ez lesz a kanadai premierje. A szeptember 10-től tíz napon át tartó filmes seregszemle világpremierjei között lesz a Ridley Scott által jegyzett Mentőexpedíció című sci-fi Matt Damonnal a főszerepben, valamint Michael Moore Where to Invade Next című alkotása. A Gála szekció több mint egy tucatnyi filmje mellett, harmincnál is több alkotást tűztek műsorra a Special Presentations szekcióban, köztük Tom Hooper transzneműséggel foglalkozó The Danish Girl című filmjét az Oscar-díjas Eddie Redmayne-nel a főszerepben, Brian Helgeland Legend című alkotását Tom Hardyval, valamint Scott Cooper Fekete mise című igaz történeten alapuló drámáját Johnny Depp-pel a főszerepben. Utóbbi szekcióban fogják bemutatni Nemes Jeles László Saul fia című filmjét, amelyet a fesztivál honlapján "lebilincselő, erőteljes" alkotásként mutatnak be. Michael Moore Where to Invade Next című új filmje, amelyet egészen a világpremier bejelentéséig sikerült titokban tartania az Oscar-díjas rendezőnek, az amerikai kormánnyal és annak háborúgépezetével foglalkozik. A filmet különböző országokban vették fel. A Gála-vetítések világpremierjei között lesz továbbá Roland Emmerichnek a stonewalli zavargások idején játszódó Stonewall című filmje, Stephen Frears Lance Armstronggal foglalkozó The Program című életrajzi drámája, a Peter Sollett által jegyzett Freeheld Julianne Moore-ral és Ellen Page-dzsel a főszerepben, Matt Brown The Man Who Knew Infinity című alkotása, amelyben Dev Patel matekzsenit alakít, Julie Delpy Lolo című szatirikus romantikus komédiája, valamint Gavin Hood Eye in the Sky című katonai thrillerje Helen Mirrennel és Aaron Paullal a címszerepben. A szekció különlegességei közé tartozik továbbá Wayne Blair Septembers of Shiraz című, az iráni forradalom idején játszódó családtörténete Adrien Brody és Salma Hayek főszereplésével, valamint a Jocelyn Moorhouse által rendezett The Dressmaker, amelyben a Kate Winslet által megformált főszereplő, varrógépével felfegyverkezve igyekszik megváltoztatni az Ausztrália távoli csücskében élő nők életét - írta a Variety.com hollywoodi portál. A Special Presentations szekcióban kerül terítékre a Bryan Cranston és Helen Mirren nevével fémjelzett Trumbo című film, az Allan Bennett díjnyertes színdarabjára épülő The Lady in the Van című produkció Maggie Smith-szel a főszerepben, valamint Jason Bateman The Family Fang című alkotása is. Az 1976-ban alapított Torontói Nemzetközi Filmfesztivál a világ egyik legtekintélyesebb filmes seregszemléjévé vált az elmúlt mintegy négy évtizedben. Gyakran nevezik az Oscar előszobájának, mivel számos olyan alkotást vetítenek, amelyek később fontos szerephez jutnak a hollywoodi díjszezonban. Emellett a nemzetközi filmek számára is jó ugródeszkát jelent a mustra a tengerentúli forgalmazáshoz. (https://variety.com/2015/film/festivals/toronto-film-festival-to-open-with-jake-gyllenhaals-demolition-lineup-includes-martian-danish-girl-1201549796/) Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Feszkó uralma a kamasz fejben – Mozikban az Agymanók 2.

FILMKRITIKA eLitMed

A tizenhárom éves Riley Anderson Fejhadiszállása radikálisan átalakul, és az örök optimista Derű irányító szerepét a legrosszabb lehetőségekkel kalkuláló Feszkó veszi át. Egy lendületes animációs film a kamaszkor érzelmi viharairól és a változásban lévő énképről – határozottan nem csak gyerekeknek.

Gondolat

Van traktora? Szokott aggódni? – Boldogságmérés Bhutánban

FILMKRITIKA eLitMed

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második közös dokumentumfilmje a bhutáni bruttó nemzetiboldogság-mutató mögött rejlő emberi sorsokat mutatja be két lelkes, feladatukat lelkiismeretesen végző kérdezőbiztos munkáján keresztül.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.