Hírvilág

Felfüggesztette az őssejtkutatás kormánytámogatását az Egyesült Államok

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az amerikai bíróság hétfőn ideiglenesen leállította a Barack Obama elnök által engedélyezett embrionális őssejtkutatás szövetségi támogatását azzal az indokkal, hogy az eljárás során emberi embriókat pusztítanak el. Royce Lamberth bíró a kutatásokat ellenző keresztény szervezetnek kedvezett azzal, hogy ideiglenes ítéletével lehetővé tette a felpereseknek ügyük bíróság elé terjesztését. „Az embrionális őssejtkutatás egyértelműen olyan kutatás, mely során az embriót elpusztítják” – jelentette ki a bíró. „Az embrionális őssejtkutatás kivitelezéséhez az embrionális őssejteket ki kell nyerni az embrióból. Az embrionális őssejtek kinyerése az embrióból az embrió elpusztítását eredményezi. Az embrionális őssejtkutatás tehát szükségszerűen az emberi embrió elpusztításán alapul.” Obama elnök márciusban feloldotta az embrionális őssejtkutatás szövetségi támogatására vonatkozó tilalmat, amivel az orvostudományi áttörések lehetőségét és az amerikai tudományos kutatás politikai ideológiáktól mentes korszakát nyitotta meg. Az elnök rendelete feloldotta elődje, George W. Bush tilalmát, amely az ellenzők szerint hátráltatta az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a cukorbetegség és egyéb súlyos betegségek gyógyításáért folytatott küzdelmet. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok