Ez volt az élet
2012. NOVEMBER 30.
2012. NOVEMBER 30.
Szöveg nagyítása:
A boldogságkeresésről, az emberi kapcsolatokról szól a Radnóti Színház új előadása: Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művének színpadi változatát vasárnap mutatják be Bálint András rendezésében. Ingmar Bergman 1973-ban írta és rendezte meg Marianne és Johan történetét, amelyben könyörtelen pontossággal és végtelen empátiával beszél két ember kapcsolatának bonyolultságáról. Bálint András elmondta, hogy a hatrészes tévéjátékhoz készült kétszáz oldalas forgatókönyvből 70 oldalas színdarabot írtak. Az új változat az összes mellékszereplőt kihagyva kifejezetten két színészre készült. Mint mondta, az előadásban a letisztultságra törekednek, nem vesznek el az apró részletekben, csak a lényeget akarják megmutatni - a játékban és a díszletben is. A Jelenetek egy házasságból egy férfi és egy nő szerelmének, közös történetének nyolc évét dolgozza fel sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetekben. "Kevés reményt ad a darab" - mutatott rá a rendező, hozzátéve, hogy Bergman rettentő sokat tudott az emberről, a kapcsolatokról, azok groteszkségéről, szomorúságáról, az emberi gyengeségről. Bergman maga ellentmondásosnak nevezte főhőseit, akik néha gyerekesek, néha egészen felnőttek. Egyszerre félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetreméltók. A rendező megjegyezte, hogy amikor az előadás készült, állandóan eszébe jutott a saját élete, barátaié, kapcsolataik. "Ezt ismerjük, ezeket a borzalmas történeteket" - fogalmazott Bálint András, aki szerint a Jelenetek egy házasságból tulajdonképpen egy szappanopera, ám annál sokkal sötétebb, komolyabb és realistább, létünk lényeges dolgaival foglalkozik. Mint kiemelte, komplex, gazdagon megírt műről van szó, "tulajdonképpen csehoviánus darab, humora is van". A szereplők a boldogságot keresik, és nyilvánvaló, hogy nem találják meg, a darab végére pedig, az ötven felé közelítve ráébrednek: ez volt az élet. A művet Osztovits Cecília fordította, a jelmez Remete Kriszta, a díszlet Khell Zsolt munkája. 2012. november 29., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
A földi élet Földön kívüli eredete
A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai – Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás