Hírvilág

Európa legrégebbi faszerkezetes kútjára bukkantak Tiszakürt határában

2018. JÚLIUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

Európa eddigi legrégebbi - a Kr.e. 5600-5400-ból, azaz a középső újkőkor elejéről származó - faszerkezetes kútjára bukkantak Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei, akik az M44-es út nyomvonalán egy hét és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak - tájékoztatta az MTI-t az ásatásvezető régész. Mali Péter az MTI-nek elmondta: a három hektáros területen zajló feltárás jövő héten ér véget. A két méter kilencven centiméter mély kút alján egy jó állapotban fennmaradt ácsolt faszerkezetre bukkantak, a deszkák valamint azok összeillesztése is megmaradt - közölte. A kút belsejében tizenhárom láda leletanyagot találtak, amelynek kilencven százaléka kerámia, tört fülű vízhúzáshoz használt edény - számolt be. Kiemelte: az ilyen leletek nagyon ritkák ezen a területen, de a kutat igazán fontossá a kora teszi. A Kr.e. 5600-5400-ból származó kutat időben a Sajószentpéteren feltárt bödönkút, azt pedig egy németországi lelet követi. A régész kitért arra is, hogy a kút faanyagát a lehetőségeik szerint kiemelték, jelenleg a Damjanich János Múzeum restaurátor műhelyében található, ahol konzerválás és a korát biztossá tevő természettudományos vizsgálatok következnek. Mali Péter beszélt arról is, hogy egy hét- és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak az M44-es út nyomvonalán Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei. Az eddig kiásott tizennégy, egyenként több mint százhatvan négyzetméter alapterületű házával az Alföld egyik legnagyobb középső újkőkori településére bukkantak a területen - mondta, hozzátéve: az ott élő népesség az úgynevezett alföldi vonaldíszes kerámiával jelzett kultúrához tartozott. A kor lakhelyei általában két-három házból álltak, az Alföldön ritkák voltak a nagyobb falvak - jegyezte meg. A település eredetileg egy magas parton állt, az erózió húsz-harminc centiméter vastagságban elpusztította az eredeti felszínt. Egyedül a házak között talált műhelyben sikerült egy kemence maradványaira bukkanni - jegyezte meg. Érdekességként említette, hogy az ott élők nem temetőben, hanem a házak között helyzték el a halottaikat, akik a talajpusztulás miatt ma húsz-harminc centiméterrel a felszín alatt nyugszanak. A régész elmondta, hogy a kilenc feltárt, érintetlen sírban az újkőkori szokásnak köszönhetően ritkán találnak sírmellékleteket. Ezzel szemben az egyik sír lakójának ruházatára utalnak a rajta talált, kőből készült gombok és néhány halott arcát eredetileg okkerrel vörösre festették, ami szintén kőkori szokás - tájékoztatott. Mali Péter arról is beszámolt, hogy a települést erős védelmi rendszer övezte, amit négyszáz méter hosszan sikerült is feltárni. A falut körülvevő árok belső oldalán ásott cölöpökből álló palánk védte a település lakóit, ami szintén ritkának számít az Alföldön - jegyezte meg. Forrás:MTI MTI 2018. július 27., péntek 16:46

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.