Hírvilág

Előkerültek az eltűntnek hitt képek

2012. MÁJUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Számos izgalmas tételt tartalmaz a Belvedere Galéria június 2-iki művészeti aukciója: több, korábban elveszettnek hitt, kallódó darab került elő, sőt egy korábban másolatnak vélt, mára hitelesített festmény is az érdeklődés középpontjába került. Mindösszesen 186 tételt indítanak, 30 mű kapott egymillió forint feletti kikiáltási árat. A legmagasabbról, 9,5 millió forintról Ferenczy Noémi egyik legfontosabb - minden bizonnyal a háborúban megsemmisült -gobelinjének akvarell-tempera technikájú terve indul. A város (Régi város) a művész egyik legkiválóbb kárpitja, amelynek fekete-fehér reprodukcióit őrzi a szakirodalom. Most a terv alapján fogalmat alkothatunk, hogy valójában milyen telt színekkel valósult meg a falikép. A művészcsalád fejétől, Ferenczy Károlytól is különleges festményt mutat be az aukciós kiállítás. A Parkban című vászonról korábban megoszlottak a vélemények: a szakértők egy része másolatnak tartotta, mások egy téma variánsaként kapcsolták Ferenczy életművéhez. A Magyar Nemzeti Galéria most is nyitva tartó kiállítása ez utóbbi véleményt erősítette meg. A minden eddiginél gazdagabb kiállítás számos új ismeretet hozott az életmű megítéléséhez, egyebek mellett azt, hogy Ferenczy szinte minden festményét több változatban is kidolgozta, egymáshoz hasonló kompozíciókat hozva létre. A festményt, bár nincs szignálva, egyértelműen Ferenczy-képnek véleményezi Bellák Gábor műtörténész, az alkotás kikiáltási ára 6,5 millió forint. Vaszary János 1930-as évekbeli fehér korszakának remek kompozíciója a Virágok vázában című, 9,5 millióról induló olajkép. A könnyed, franciás, gazdag koloritú kép egykor Jakuba János festőművész tulajdonában volt. A Belvedere szinte minden árverésén előáll egy Szinyei Merse Pál-képpel. Most egy késői balatoni tájképet árvereznek 7,5 millió forintos kezdő áron. Ugyanennyit kérnek Czigány Dezső nagybányai korszakából való, Fürdőzők című, 1920 körülire datált vásznáért, az egy évtizeddel későbbi Dél-francia táj 4,8 milliós kikiáltást kapott. A nagyvárosi élet jellegzetes színhelyeit, mondén atmoszféráját és mozgalmasságát megidéző Scheiber Hugó-kompozíciók a kor életérzésének fontos dokumentumai. Ebbe a sorba tartozik az 1933-as Royal Orpheum gouache, amelyért 4,2 milliótól lehet ajánlatot tenni. Kádár Bélától több munkát lehet megvenni. A művésznek sok gitáros képe van, a Hölgyek gitárral című 1935-ös gouache az egyik leglátványosabb ebből a sorozatból, ezért árazták 5,5 millióra. A két expresszív nőalakot ábrázoló Nővérek egy bázeli gyűjteményből származik és 3,2 millióról indítják. A Pártás lány tempera 750 ezer forintról indul, a művész lányát ábrázoló Luca az ablak előtt 480 forinttól szerezhető meg. Kádár Márta MTI 2012. május 27., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.