Élő koncert a lekapcsolás előtt
2012. MÁRCIUS 29.
2012. MÁRCIUS 29.
Szöveg nagyítása:
- Hatvankét település, 216 intézmény és vállalat, valamint több mint 2500 magánszemély regisztrált a Föld órája honlapon, vállalva, hogy szombat este egy órára lekapcsolják elektromos berendezéseiket. A lezárt Lánchídról figyelhetik meg az elsötétedő Budapestet az érdeklődők szombat este a Természetvédelmi Világalap (WWF) a Föld órája elnevezésű rendezvényén; ezen a napon egy órára Magyarországon és a világ számos pontján kialszanak a mesterséges fények, kikapcsolják az elektromos berendezéseket. Antal Alexa, a WWF Magyarország brand és média menedzsere kedden az MTI-nek elmondta, hogy sokkal többen vannak, akik regisztráció nélkül is lekapcsolják az elektromos berendezéseiket. A korábbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy még az utolsó pillanatokban is sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez, és erre még 4 napunk van. Egy 2010-es felmérésben - saját bevallásuk szerint - a 18 és 49 közötti célcsoport 35 százaléka mondta azt, hogy csatlakozik az akcióhoz. A mostani akcióban Miskolc és Nyíregyháza is pályázik a Föld órája fővárosa elnevezésre, a megtisztelő titulust az a település nyeri el, amelynek lakói a legnagyobb számban csatlakoznak a Föld órája mozgalomhoz. Ehhez nem kell külön nevezni, hanem az esemény után megnézik, hogy ki honnan regisztrált - magyarázta a menedzser. A számtalan intézmény és vállalat közül a rendezvény fő támogatója, a Coca-Cola Magyarország például azt vállalta, hogy munkatársai közreműködésével annyiszor tíz kilométert tekernek kerékpárral, ahány magyarországi település csatlakozik a WWF Föld órájához. Az Allianz Hungária Zrt. felajánlotta, hogy ha 400 vállalat és intézmény regisztrál a foldoraja.hu weboldalon, akkor az év során munkatársai megtisztítják a Tisza menti ártér egy részét a tájidegen növényzettől. A Magyar Telekom Csoport vállalása hogy 2015-ig 20 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását. Ezen túlmenően még sok nagy nevű cég, iskola, óvoda csatlakozott az akciónkhoz, köztük a Magyar Posta is - hangsúlyozta Antal Alexa. Idén a központi lekapcsoló esemény a Lánchídon lesz, és az esti fél kilences kezdet előtt, 7 órától a pesti hídfőnél Fábián Juli - vállalásához híven - élő koncertet ad. Az énekesnő már korábban közölte, ha 60 magyar település csatlakozik az eseményhez, akkor a lekapcsolás előtt élő koncertet ad a Lánchíd tövében. A lekapcsolási ceremónián sok ismert ember lesz jelen, köztük Kulka János, Demcsák Árpád, Aczél Réka, és Juhász Árpád. A koncert után egy órán keresztül dobszóval és tűzzsonglőrökkel kísért, fáklyás felvonulást tartunk, és még a DJ-pult áramellátását is kerékpárral termelt energiával oldjuk meg - mondta a WWF képviselője. A WWF Magyarország is tett egy vállalást, hiúzokat fognak az Északi-középhegységbe telepíteni - hangoztatta Antal Alexa. A 2007-ben Ausztráliából elindult Föld órája elnevezésű akció mára a világ legnagyobb klímavédelmi mozgalmává nőtte ki magát: tavaly 133 ország csatlakozott a kampányhoz és olyan - világszerte ismert épületek - borultak sötétbe, mint a gizai piramisok, az Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a Buckingham-palota és a Big Ben, a római Colosseum és az Empire State Building. MTI 2012. március 29., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
A periprocedurális antikoagulálás gyakorlata – egy helyi konszenzus születése
Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás