Éger: ballépés az ösztöndíjrendszer
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Fanyalogva fogadta a Magyar Rezidensszövetség Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter múlt heti bejelentését, mely szerint havonta nettó 100 ezer forinttal egészítenék ki a gyakorló orvosok bérét. Keddi sajtótájékoztatóján a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István egyenesen fiaskónak nevezete a tervezett rendszer, és sérelmezte, hogy ismét elmaradtak az egyeztetések a szakmai képviselettel. „Egy napig gondolkodtam, hogy hogy lehet ilyen intézkedést bejelenteni” – mondta Éger, hozzátéve, hogy amennyiben az államtitkárság biztosította volna a kamarai törvény által adott véleményezési jogukat, a kudarc megelőzhető lett volna, de tudomásuk sem volt arról, mi készül. Az államtitkárság tervei szerint a havi százezer forintot már idén 600 rezidens és 20 szakgyógyszerész kaphatná meg azok közül, akik ebben az évben fejezték be az egyetemet. Az összeget öt évig biztosítanák a fiatal doktoroknak, cserébe azonban vállalniuk kell azt is, hogy nem fogadnak el hálapénzt a betegektől. Az ösztöndíjra pályázni kellene, ha többen jelentkeznének, a tanulmányi eredmény alapján döntenének arról, kinek jár a pénz, és kinek nem. A program harmincezer orvosból 600 számára tűz ki anyagi többletet, ami Éger szerint Minden eddigit meghaladó bérfeszültségeket generál a már meglévő mellé. Ismert ugyanis, hogy a hiányszakmákban elhelyezkedő rezidensek 50 százalékos bérkiegészítést kapnak, ami már eddig is ingerültséget generált. Az ötéves „futamidő” miatt a plusz juttatás az érintett szakorvosjelöltek számára sem megoldás, hiszen ha lejár az öt év, visszazuhannak az alacsony szakorvosi bérszintre. A több évtizedes gyakorlattal rendelkező kollégák sem kapnak nettó 190 ezer forintos fizetést, így kérdés, milyen hozzáállással fogják oktatni a náluk másfélszer többet kereső fiatalokat. A hálapénz megtagadására vonatkozó kitétel tisztázatlan helyzeteket, gyanakvást és sandaságot teremt a rendszerben, ami etikailag sem kezelhető – mondta Éger István, szerinte ugyanis a program beindítása után lesznek „állami és nem állami paraszolvenciások”. Megint „pofon vágták” a fogorvos rezidenseket, akiket az új rendszerbe egyáltalán nem vonnak be, állami finanszírozásban évek óta nem részesülnek, így eddig is saját zsebből állták szakképzésük havi 60-100 ezer forintos költségeit. A minisztérium ex katedra bejelentése azért is okozott meglepetést mind a MOK, mind a Rezidensszövetség számára, mert Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár alig egy hónapja indított el egy, a rezidensi életpálya kialakítást szolgáló háromfordulósra tervezett tárgyalássorozatot. Ennek első állomásán a képzés tartalmáról, struktúrájáról egyeztetett az egyetemek, a rezidensek és a hivatásrendi kamarák képviselőivel. Most úgy tűnik, a második forduló helyett önállóan ötölte ki az ágazati vezetés az új ösztöndíjrendszert. Akár megvalósul az ösztöndíjprogram, akár nem, nem hagyhatják, hogy ilyen módszerekkel megosszák az orvostársadalmat – szögezte le Éger, aki jelezte, kedd délutáni, rendkívüli elnökségi ülésükön javaslatot tesz arra, hogy a MOK írásban forduljon a kormányfőhöz vagy közvetlen környezetéhez, hogy hitelesen tájékoztassák a valós helyzetről: jelenleg egy helyben jár és zsákutcában van az ágazat. eLitMed.hu, T.O. 2011-07-19
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.
Béremelés és átalakítás kérdőjelekkel
Éger: talán novemberben lesz struktúraátalakítás
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás