Hírvilág

Dohányzásra csábító korhatáros filmek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A holland és amerikai kutatók tanulmánya kimutatta, hogy a szülők engedékenysége az ilyen filmekkel kapcsolatban azáltal ösztönözheti a dohányzást, hogy a gyerekek dohányzó színészeket látnak, illetve megnyitják az ajtót a veszélykereső viselkedésformák felé. „A korhatáros filmek tekintetében a szülőknek hozzá kellene járulniuk ahhoz, hogy megakadályozzák gyermeküket az izgalomhajhászás megemelt szintjének vágyától, és a dohányzás ehhez társuló kockázatától” – nyilatkozta a kutatást vezető Rebecca N. H. de Leeuw, a nijmegeni Radboud Egyetem kutatója. Az amerikai gyerekek átlagosan napi hat és fél órát töltenek a különböző médiák figyelésével. Ennek nagy részében TV-t és mozifilmeket néznek, amelyekben gyakran ábrázolják, sőt időnként idealizálják a dohányzást. A dohányzás ilyen fajta pozitív bemutatása különösen a korhatáros, 17 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott (R kategóriás) filmekben gyakori. De Leeuw és munkatársai 6500 tíz és tizennégy év közötti gyermeket vizsgáltak az 1990-es években két éven keresztül. Az eredmények alapján az derült ki, hogy azok a gyerekek, akiknek szülei teljesen megtiltották a korhatáros filmek nézését, két-háromszor kisebb valószínűséggel kezdtek dohányozni. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Gyermekek dohányzással kapcsolatos vélekedéseinek orvosi antropológiai megközelítése

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Hírvilág

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.