A háromszorosan negatív – azaz ösztrogénreceptor-, progeszteronreceptor- és humán epidermalis növekedési faktor receptor 2 (HER2) -negatív – emlőrák teszi ki az összes emlőrák körülbelül 15%-át, és agresszív klinikai viselkedéssel, rossz terápiás válasszal és rövid progressziómentes túléléssel jár együtt. Az ebben a különösen nagy kihívást jelentő betegcsoportban végzett legújabb vizsgálatokat ismertették az American Society of Clinical Oncology idén nyáron megrendezett kongresszusán. Az egyik véletlen besorolásos, II. fázisú klinikai vizsgálat adatai szerint az ilyen betegségben szenvedők kezelésének egyik megközelítését jelenthetik azok a gyógyszerek, amelyek megakadályozzák, hogy a poli (ADP-ribóz) -polimeráz (PARP) helyreállítsa a DNS-károsodást (többek között a kemoterápiás szerek által okozott károsodásokat). A BRCA1 és a BRCA2 gének mutációi károsíthatják ezt a funkciót, így a sejt nem képes kijavítani a saját DNS-ét. A háromszorosan negatív emlőrákban is fennállhat ennek a helyreállító funkciónak a részleges elvesztése. A háromszorosan negatív emlőrákban, hasonlóan a BRCA1/2-vel összefüggő emlőrákhoz, azért érdemes PARP-inhibitorokat használni, mert a PARP-gátlással a halálos DNS-károsodást szenvedett daganatsejteket leküzdésére kiaknázható a DNS-helyreállító funkció károsodása a BRCA-val összefüggő rákokban, illetve a relatív hiánya háromszorosan negatív emlőrákokban. A vizsgálatban 116, áttétes, háromszorosan negatív emlőrákban szenvedő nő vett részt, akik hagyományos, gemcitabint és carboplatint tartalmazó kemoterápiát kaptak a PARP-inhibitor BSI-201-gyel együtt vagy e nélkül. A BSI-201-gyel kezelt csoportban nagyobb volt a terápiás válasz aránya (48%, illetve 16%), és hosszabb medián progressziómentes túlélést (6,9 hónap, illetve 3,3 hónap) és medián teljes túlélést (9,2 hónap, illetve 5,7 hónap) értek el. A BSI-201 adása nem járt nagyobb toxicitással, mint önmagában a kemoterápia. A per os adható PARP-inhibitor olaparib egyik brit vizsgálatában 54 beteg vett részt, akik BRCA1/2-hiányos, kemoterápiára nem reagáló, előrehaladott emlőrákban szenvedtek. A nagy dózisú (napi 2x400 mg) olaparibbal kezelt betegek csoportjában nagyobb arányban értek el terápiás választ, mint a kis dózissal (napi 2x100 mg) kezelt csoportban (41%, illetve 22%). A betegek jól tolerálták az olaparibot, leggyakoribb nemkívánatos eseményként enyhe hányinger és fáradtság jelentkezett. Az izgalmas eredmények alapján hamarosan várható a III. fázisú klinikai vizsgálatok megkezdése, amelyek pontosabb eredményekkel fognak majd szolgálni a háromszorosan negatív és BRCA-mutáns emlőrákban alkalmazott PARP-inhibitorok szerepéről. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: J Clin Oncol 2009; 27:suppl:abstract 3 J Clin Oncol 2009; 27:suppl:abstract CRA501