Hírvilág

Célkeresztben a tüdőrák

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Hazánkban a daganatos megbetegedések között a tüdőrák a vezető halálok. A szakemberek szerint a betegek negyede túl későn kerül orvoshoz. A tüdőrák világszerte 1,3 millió ember haláláért felelős évente. A világon Magyarországon szedi a legtöbb áldozatát, évente körülbelül 8 ezren halnak meg a betegségben. Magyarországon 2009-ben 10935 új megbetegedést regisztráltak a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint. A betegség kialakulásában 80-90 százalékban a dohányzásnak oki szerepe van. A káros szenvedély visszaszorításával, valamint a korszerű, célzott kezelések alkalmazásával csökkenthető a halálozás mértéke. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke szerint a tüdőrákban elhunytak körülbelül 25 százaléka megmenthető lenne, és sokan egyáltalán nem betegednének meg, ha nem dohányoznának. Százból huszonöt tüdőrákos beteg életét meg lehetne menteni, ha időben felismernék náluk a betegséget - hangzott el a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának közös, „Célkeresztben a tüdőrák – együtt a gyógyulásért” című rendezvényén november 19-én, Budapesten. Megalakul a Harcosok Klubja, amelynek célja a tüdőbetegségben szenvedők és családtagjaik támogatása – jelentette be Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, valamint a TV2 Jóban Rosszban című kórházsorozatának sztárja, Gazdag Tibor. A szükséges információk biztosításán túl a Pongrácz főorvost játszó színművész fővédnöksége alatt álló betegklub szeretné felhívni a figyelmet a dohányzás elleni harcra, illetve a tüdőrák társadalmi és egyéni súlyára. A Harcosok Klubja országos rendezvényekkel, betegtalálkozókkal kívánja célját elérni. Az orvos-betegtalálkozón a szakma nagyjai tartottak előadásokat a mintegy kétszáz érdeklődőnek a tüdőrák legfontosabb aspektusairól, a felismeréstől, megelőzéstől kezdve a kezelési lehetőségeken át a lelki támogatás fontosságáig. Az egészséges életmód és táplálkozás a daganatos betegek esetében különös fontosságot kap, azonban a sokszor meggondolatlanul alkalmazott alternatív terápiákkal kapcsolatosan felhívták a szakorvosok a betegek és hozzátartozók figyelmét a használatot megelőző orvosi konzultáció fontosságára. A család, barátok, betegszervezetek részéről érkező lelki támogatás elengedhetetlen a beteg számára, hiszen könnyebben küzdenek meg ezzel a betegséggel. Az előadásokat, valamint a szűrővizsgálati és tanácsadási szekciót követően a jelenlévők fáklyás felvonulással és figyelemfelhívó transzparensekkel vonultak át a Nemzeti Múzeumhoz, ezzel demonstrálva a tüdőrák ellen, a tüdőrák hónapjában. Ahogyan azt Dr. Ostoros Gyula onkopulmonológus főorvos is elmondta, az elmúlt évek során új gyógymódok az úgynevezett célzott biológiai terápiák jelentek meg e betegség gyógyításában is. A modern, célzott, elsősorban a daganatsejtek működését és túlélését gátló gyógyszerek leggyakoribb célpontjai a daganatsejtek felszínén megtalálható speciális jelfogó molekulák, így a célzott biológiai terápiás gyógyszerek csak ezeken a sejteken fejti ki hatásukat; mintha egy háborúban nehézbombázók helyett mesterlövészeket vetnénk be. A daganatos sejt normális társainál gyorsabban növekszik és szaporodik, így a túléléshez szükséges tápanyagfelvétele is többszöröse a normálisnak. Egyértelmű tehát, hogy ha a tumor sejteket elvágjuk az éltető „utánpótlási vonalaiktól”, akkor a beteg sejt képtelen lesz szaporodni és fenntartani magát. A szervezetben a tápanyagokat és az oxigént szállító utánpótlási útvonalak a hajszálerek, amik sejt növekedésével párhuzamosan alakulnak ki és fejlődnek. Kézenfekvő megoldás tehát a daganatos sejtekben növekvő erek képződésének megakadályozása, mivel így a daganatos sejtet megakadályozzuk a fejlődésben és a szaporodásban. Ráadásul ez a módszer a daganatos sejtek nagyobb tápanyagigénye miatt specifikusan jobban hat a beteg sejtekre mint normálisra, ami – a már említett speciális jelfogó molekulákon túl – további célzottságot is jelent.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Soros elnökség: célkeresztben a nők szív- és érrendszeri betegségei

LAPSZEMLE eLitMed

A magyar soros uniós elnökség a szív- és érrendszeri betegségek kapcsán tapasztalt nemek közötti egyenlőtlenségekkel is foglalkozni fog: eltérő tünetek, növekvő esetszám, alacsony részvételi arányok a klinikai kutatásokban.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: September Scaries

LAPSZEMLE eLitMed

Tüdőrák elleni vakcina klinikai vizsgálata, fogyókúrás szer az öregedés ellen, a közelgő szeptember okozta szorongások; magánegészségügybe menekülő magyarok. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.