Hírvilág

BME Richter együttműködés

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), az öt hazai kutatóegyetem egyike és a minőségi műszaki és természettudományos szakemberképzés egyik kulcsszereplője Magyarországon. Az egyetemmel a Richter hosszú idő óta ápol szoros és kölcsönösen előnyös kapcsolatot, akárcsak a hazai természettudományos oktatásban résztvevő más élenjáró intézményekkel és kutatóhelyekkel. A számos tudományos és oktatási területen kötött sikeres együttműködés mellett 2010-ben további tudományos és pályázati célú, valamint PhD képzésre vonatkozó megállapodásokkal mélyíti kapcsolatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Társaság. A Richter hasonló együttműködéseket kötött a Debreceni és a Szegedi Tudományegyetemekkel is. A BME – alkalmazott kutatási és fejlesztési területeken – a hazai felsőoktatás vezető kutatóegyeteme, mely erős alapképzésének köszönhetően egyszersmind jelentős eredményeket ér el az alapkutatásokban is. Kutatási bevételei tekintetében abszolút értékben is, és különösen fajlagosan (egy oktatóra, vagy állami támogatására vetítve) első helyen áll a hazai egyetemek között. A Richternek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fő partnere a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK), mellyel a Társaság több évtizede működik együtt az oktatásban és kutatásban. A Kar munkatársai több gyógyszer gazdaságos ipari szintézisének kidolgozásában vettek és vesznek részt, emellett jelentősek az együttműködésben a készítménytechnológiához kapcsolódó kutató-fejlesztő munkák is. A VBK nemzetközi mércével mérve is sikeres. A német CHE (Centre of Higher Education Development) 4000 európai felsőoktatási intézményben vizsgálta a matematikai és természettudományos oktatásban résztvevők kutatási teljesítményét. 2007 végén közzétett jelentésükben a BME VBK az „ezüstérmes” kategóriába került kémiából. (Jobb helyezést az új úniós tagállamok egyetlen egyeteme sem ért el, Magyarországon a BME mellett az ELTE két, a Szegedi Tudományegyetem egy „ezüstéremmel” büszkélkedhet.) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Richter tudományos és pályázati célú együttműködése A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Richter megállapodnak, hogy a közös érdeklődésükbe tartozó tudományos területekre eső projektek megvalósítása érdekében együttesen pályáznak az állam, illetve az Európai Unió és más hazai vagy nemzetközi szervezetek, illetve szervek által kiírt pályázatokra. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képviselői a tudományos együttműködés elősegítése érdekében időközönként beszámolnak az egyetem kutatás-fejlesztési tevékenységéről, irányairól, eredményeiről, és amennyiben azokat a Richter tudományos illetve gazdasági szempontból egyaránt érdemesnek ítéli, további konkrét együttműködések jöhetnek létre. „Richter Gedeon PhD ösztöndíj” fiatal kutatóknak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen A magasan kvalifikált, gyógyszeripari kutatás-fejlesztés iránt érdeklődő fiatal szakemberek képzéséért elkötelezett Richter Gedeon Nyrt., a Richter Gedeon Talentum Alapítvány, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, mint a magas szintű elméleti oktatásnak és gyakorlati képzésnek egyaránt kiemelt jelentőséget tulajdonító felsőoktatási intézmény, a műszaki és természettudományi oktatás területén folyó PhD képzés elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötnek. A Richter a Richter Gedeon Talentum Alapítványt 2008-ban azzal a céllal hozta létre, hogy ezúton járuljon hozzá pályázati eljárás keretében a 35 év alatti tehetséges fiatalok középiskolai, graduális és posztgraduális tanulmányainak, valamint az őket oktató intézmények támogatásához. A Richter Gedeon Talentum Alapítvány alapította meg a „Richter Gedeon PhD Ösztöndíjat”, amely ezúttal a műszaki és természettudományok iránt elkötelezett PhD hallgatók képzését támogatja. Az együttműködés keretében a 2010/2011-es tanévtől kezdődően az ösztöndíjat három éven keresztül évente hat hallgató kapja meg, akik közül legalább hárman a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh György Doktori Iskolájában, további hárman a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bármely doktori iskolájában a tanulmányait az aktuális évben megkezdő PhD hallgatók közül kerülnek ki. Ezentúl három éven keresztül évente PhD képzést követő predoktori ösztöndíj pályázat is kiírásra kerül. Az egyetem által javasolt hallgatók közül a Richter Gedeon Talentum Alapítvány Kuratóriuma bírálja el és választja ki azokat a hallgatókat, akik megkapják a „Richter Gedeon PhD ösztöndíjat”. A Richter az együttműködés keretében vállalja, hogy tájékoztatja az egyetemet az egyes tudományos területekre eső szakemberigény százalékos megoszlásáról. Az egyetem az igényeknek megfelelően, a feltételek közös kialakítását követően a gyógyszeripari tevékenységhez kapcsolódó szakmai képzést indít. Az egyetem vállalja, hogy az ösztöndíjas hallgatók tudományos előmenetelét a képzés teljes időtartama alatt figyelemmel kíséri, biztosítja a kutatási feltételeket, beleértve a kutatási téma irányítását. A Richter vállalja továbbá, hogy – amennyiben az ösztöndíjas kutatási témája a gyógyszercégnél végzett tevékenységéhez kapcsolható – lehetőség szerint konzultációt és gyakorlati képzést nyújt a Társaság székhelyén. Az elmúlt években a Richter jó vállalati polgárként tevékenykedett, amelyet több díjjal is elismertek: 2001-ben a Figyelő Felelősségtudat Díjával társadalmi felelősségvállalásáért, 2004-ben Mecénás Oklevéllel a rendszerváltás óta folytatott oktatási tevékenységért, 2000-ben és 2005-ben Kármán Tódor-díjjal a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért, valamint 2009-ben a Braun & Partners Good CSR programjában „A felelősségvállalás irányításának legjobbja” díjat nyerte el. A BME hivatásának tekinti az erős alapképzésre épülő differenciált, többszintű minőségi oktatást és tudományos képzést, a kutatást, fejlesztést és innovációt. Fő profiljában, a műszaki tudományokban a hazai rangsorokban rendre az első helyen végez, és a legjobb eredményeket mutatja fel az Országos Tudományos Diákköri Konferencia műszaki és informatikai szekcióiban is. A egyetemen végzettek felkészültségét a munkaerőpiac magas keresetekkel ismeri el. Forrás: Richter Gedeon Nyrt.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.

Hírvilág

„Richter Gedeon Remény Háza”

Egészségügyi ellátást, felvilágosító foglalkozásokat és menedéket nyújtó központ épülhet hátrányos helyzetű, veszélyeztetett nők számára a Richter támogatása révén Mali fővárosában, Bamakóban.

Hírvilág

A Richter megvásárolja a BCI Pharma vállalatot

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A Richter felvásárolt egy belgiumi székhelyű, a kináz kutatásában jelentős eredményeket elérő biotechnológiai vállalatot, melynek értéke 12 millió eurót tesz ki.

Hírvilág

Formabontó új épület szimbolizálja a Richter nemzetközi sikereit

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Új korszakot nyit a Richter Központ a hazai székhelyű globális gyógyszercég életében.

Hírvilág

Immár 3. alkalommal pályázhatnak a háziorvosok a Richter Érdemérem díjra

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A Richter Gedeon szellemi öröksége előtt tisztelgő, 2022-ben indított díj olyan jó gyakorlatok, innovatív elképzelések megvalósítását teszi lehetővé, amelyek hosszú távon elősegítik a vállalat egyik legfontosabb társadalmi célkitűzésének, a hazai egészségügyi ellátórendszer modernizációjának megvalósítását.