Kórházhajó az őserdő mélyén
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A brazíliai dzsungel, Amazónia mélyén, Mocajuba szigetén faviskókban élő és függőágyakban alvó szegények számára valóságos ünnepet jelent a kórházhajó évente esedékes látogatása. Az emberek legszebb ruhájukat öltik fel, lelkesen fogadják a kétszintű hajót és annak egészségügyi személyzetét. A fedélzetre lépve türelmetlenül várják, hogy sorra kerüljenek a vizsgálaton, és az orvosok gyógyszert, kezelést adjanak az Isten háta mögötti településen összeszedett nyavalyáik ellen. Az Amazónia Fénye nevű úszó kórháznak, amelyet 1962-ben egy jótékonysági program keretében bocsátottak vízre, éppen ez a küldetése: azoknak az embereknek a gyógyítása, akik az őserdei folyók partjain, csak vízi úton megközelíthető eldugott településeken élnek. Az önkéntes alapon verbuválódott orvosi személyzet az őserdei élet súlyos körülményeivel szembesül a 250 lakosú Mocajuba szigeten, amely négyórás hajóútra van az észak-brazíliai Belém do Para várostól. A szigetlakók nagyon keveset tudnak a higiénia előírásairól. "A bélparaziták igen gyakoriak a fertőzött víz miatt. Azok a gyerekek is fürdenek a folyóban, akik hozzájutnak ivóvízhez, és így ők is tisztítatlan vizet nyelnek" - magyarázza Maria-Auxiliadora Martins. Az orvos egy bélférges és ugyanakkor középfülgyulladásos kislányt kezel, akinek ráadásul sok foga is lyukas - ami egyébként itt az orvosok szerint a leggyakoribb betegség . A specialisták a hajón igyekeznek elmagyarázni, mi is a szájhigiénia, a gyerekeknek megmutatják, hogyan kell használni a fogkefét. A közösség olyan idős tagjai számára, mint a 67 éves Pedro Silva, ez már elkésett: "Vissza kell még jönnöm, hogy megvizsgálják az utolsó megmaradt fogamat" - mondja nevetve. Egy középkorú férfi fejsérüléssel jelentkezik, de kiderül, hogy a válla is eltört. Nemi betegségeket is diagnosztizálnak az orvosok, terhes fiatalkorúak is szép számmal jelentkeznek a rendelésen. Miközben folynak a kezelések, a csoporttal érkező önkéntesek a telepesek leegyszerűsített, színezhető Bibliákat osztogatnak, amelyek az ábécé elsajátítására ösztönöznek. Ezek a kórházhajó tulajdonosának, a brazil Bibliatársaságnak az ajándékai. A lelki egészség ugyanolyan fontos, mint a testi - hangoztatja a társaság, amelynek fő célja azoknak a megsegítése, akik maguk képtelenek eljutni a városokba. A Bibliatársaság képviselője kitér annak megvitatása elől, hogy miért nem a hatóságok gondoskodnak ezekről az emberekről, miért hagyják megsegítésüket jótékonysági szervezetekre . A kórházhajó két napot tölt Mocajuba szigetén, majd visszatér Belembe, ahol feltölti készleteit és személyzetet is cserél. Rövid visszatérés ez a civilizációba, mielőtt az Amazónia Fénye elindulna újabb őserdei körútjára. Forrás: AFP Hospital ship plugs health gap in Brazil Amazon
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A myasthenia gravis (MR) egy ritka autoimmun betegség, mely a neuromuscularis ingerületátvitelt gátolja. A betegség a világon több mint 700000 embert érint. A generalizált MG-s betegek körülbelül 80-90%-ában kimutatható a posztszinaptikus nikotinos acetilkolin-receptort (AChR) gátló autoantitest, míg további 5–8%-ban MuSK-autoantitest vagy ritkábban, LRP4-autoantitest mutatható ki.
Egész Európából érkeztek szakértői javaslatok az európai egészségügyi adattér megvalósításához. Az egészségügyi adatok megosztása forradalmasíthatja az európai ellátást, de csak megfelelő finanszírozás mellett.
Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota
A nagy felgyorsulás
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás