Az egészségügyi rendszerből hiányoznak az ösztönzők és az érdekeltségek, nem támogatottak az alulról jövő kezdeményezések, valamint a helyi és közösségi kontroll is elveszett. Minderről egészségügyi közgazdászok beszéltek az ELTE Társadalomtudományi Karának 15. Egészség-gazdaságtani Szimpóziumán múlt héten pénteken, ahol az is kiderült, csomagszűkítés mellett többletforrást kellene biztosítani az ágazatnak, bizonyítékokra, a szereplők partneri viszonyára alapozva a döntéseket. Szétzilált, töredezett, erős morális leépüléssel terhelt volt az ellátórendszer 2010-ben, amely durva jelenségeket okozott – vélekedett dr. Sinkó Eszter, az Egészségügyi szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan Tagozatának elnöke. Ez a helyzet nem sokat javulta az elmúlt három évben, a betegek kiszolgáltatottak, egyik ellátási szintről a másikra küldözgetik őket, és ma már olyan szimptómák esetén sem kapnak kezelést, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. A sorban állás mellett a TVK-kihasználatlanság is megjelenik a rendszerben, mindemellett alacsony a foglalkoztatottság, kevés a járulékfizető, ezért egyre több adóbevétellel kényszerül kiegészíteni a kormány az egészségügyre fordítható büdzsét. Csökkentek az aktív kapacitások, az ágyszámokban történt változást inkább a progresszivitási szintek közötti átszervezés okozta. Így a belgyógyászati ágyak számának 46 százalékos csökkentése mellett többlethez jutott a kardiológia. Kisebb mértékű kapacitáscsökkentés történt mint 2007-ben, amikor is 25-26 százalékos volt a megvonás, most 14 kórház aktív ágyain szűnt meg az ellátás, 44 intézménynél csökkentették a kapacitásokat, bár egyetlen fekvőbeteg ellátót sem zártak be, így kérdésessé vált, ezek az intézmények tudják-e fedezni a kiadásaikat a bevételeikből, az már most látszik, többen bajban vannak, hiszen kevés a beteg az elegendő bevételhez. Két éve húzódik a minimumfeltételek bevezetése, a szabályozást nem lehet hatályba léptetni, mert nincs mód az ellenőrzésre – ami Sinkó Eszter szerint „nyilván nem véletlen”. Bár hozzátette azt is, a Magyar Kórházszövetség szerint a Szakmai Kollégium tagozatai által meghatározott minimumfeltételek teljesítése lehetetlen, és hasonló álláspontot fogalmazott meg az Állami Számvevőszék is húsz hazai kórháznál végzett vizsgálata alapján. Nem államnak való szerepek Bár kommunikációjában a kormány kiemelt ágazatként kezeli az egészségügyet, mégsem kapott külön tárcát, az emberi erőforrások minisztere pedig nem tudja teljes mértékben képviselni az ágazati érdekeket a kormányüléseken. A 2010-es választásokat megelőzően kiadott egészségügyi program – amelyet még Mikola István és Pesti Imre írtak (A szerk.) – nem egyezett meg azzal, ami a kormány felállása után következett, az ágazat vezetésével megbízott államtitkárság végül a Semmelweis Tervet utólag készítette el. Nehezítette az ágazat irányítóinak feladatát az államosítás, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetnek (GYEMSZI) az országos szervezési feladatok helyett a központosítás kellemetlenségeivel kellett foglalkoznia. Több, az ágazatot is érintő változást a nemzetgazdasági és a közigazgatási indított el, így az államosítás mellett a megyei a közigazgatás átszervezése miatt kebelezték be a megyei ÁNTSZ-eket, a 62 éven felüliek nyugdíjba küldésével pedig csökkentették az ágazatban dolgozók elkötelezettségét. Az egészségügy GDP arányos részesedése továbbra is alacsony, az eddigi átalakítások nem javítottak a betegek hozzáférésén. A központosított irányítás miatt a döntési folyamatok meghosszabbodtak, az önkormányzatok által korábban a rendszerbe tett pénz elvesztése súlyos veszteség a kórházaknak. A népegészségügyi termékadó nem új forrásként jelent meg a rendszerben, hanem a korábban, központilag elvont forrásokat váltotta ki. Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) nem hozta azt a teljesítményt, amit korábban az Egészségbiztosítási Felügyelet, csupán mediátori szerepe van. Miközben az állam szerephalmozó lett, és „nem mindegyik szerep áll jól neki”, az egészségügyi rendszerből továbbra is hiányoznak az ösztönzők és érdekeltségek, az alulról jövő kezdeményezések nem támogatottak, és eltűnt a helyi közösségi kontroll a rendszerből. Nem a beteg túlélése fontos Ha megszűntetnék a rendszerben a mai napig fennálló pazarlást, az így megtakarított források sem lennének elegendőek a hiányok pótlására – állapította meg előadásában dr. Kaló Zoltán, az ELTE-TáTK Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője. Márpedig a pénz egyelőre az infrastruktúra és a humánerőforrás kapacitások fedezésére sem elegendő. A hiány és az igények közötti szakadék szűkítésére tudományos evidenciákon alapuló tervezésre és politikai döntéshozatalra volna szükség, a kutatóintézetek és civil szervezetek kontrollja mellett. Most nem a számok, hanem testületek kollektív határozatai alapján születnek a döntések, amelyek felülvizsgálatáról szó sem lehet, senki nem fejtheti ki a véleményét, aki nem ért egyet azokkal. Az adatokhoz csak a döntéseket támogató szakértői körök férhetnek hozzá, kutatók, betegszervezetek nem. Ezért aztán nem a hatékony terápiákra költünk, igaz, ha a bizonyítottság lenne a döntések alapja, kevesebb eljárást fogadnának be a tb-támogatotti körbe, ami által persze kevesebb lenne a politikai kredit, viszont többek számára válnának elérhetővé az ellátások, s a paraszolvencia is csökkenthető lenne. Mindezért a politika nem vállalja a felelősséget, a hiány miatt a kórházakat, vagy a beszállítói kört okolja, számára most nem a beteg, hanem a rendszer túlélése a fontos. A válság jó hivatkozási alapot teremthet az egészségpolitikai döntéshozóknak a korábbi gyakorlat megváltoztatására, a közfinanszírozás kontrolljának javítására és az új rendszer kialakítására, tervezésére. A többletforrás mellett csomagszűkítésre, bizonyítékokra, és a szereplők partneri viszonyára alapozott döntéshozatalra lenne szükség Kaló Zoltán szerint. Szimpózium nyitó előadásában dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egyébként azt ígérte, biztosítják az egyetemek, kutatók számára a hozzáférését az adatok széles köréhez. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2013-06-03