Az insomnia - az alvás elégtelensége - jelentős következményekkel járó gyakori állapot. Megkülönböztethetünk elsődleges formát (insomniabetegség) és komorbid insomniákat. A hatásos kezelés alapfeltétele a számos kiváltó ok miatti gondos kivizsgálás és - ha lehetséges - az oki terápia, melyben az alvásmedi-cina-centrumok tudnak segítséget nyújtani. Az insomniabetegség kezelésében elsődleges a kognitív viselkedésterápiák alkalmazása, valamint az altatók megfelelő használata. Az összefoglalóban érintjük az insomnia kivizsgálási lehetőségei mellett az alapvető ismereteket a kognitív viselkedésterápiáról. Érintjük továbbá az altatóként alkalmazott hatóanyagok jellemzőit is. Annak ellenére, hogy számos insomniaellátási protokoll áll rendelkezésre, viszonylag kevés szó esik az altatóhasználat gyakorlati szempontjairól. Összefoglalónk célja ezért a klasszikus irányelvszerű leírás mellett a helytelen és helyes altatóhasználati eljárások, szokások ismertetése is.

[Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS), a 2-es típusú cukorbetegség (DM2) és az elhízás között komplex és többirányú a kapcsolat. OSAS-betegek esetén az elhízás és a visceralis zsír hozzájárul a DM2 kialakulásához, rosszabbodásához. Másrészt a szimpatikus idegrendszer aktivációjának következtében leptin- és inzulinrezisztencia kialakításával az OSAS maga is elhízáshoz vezet. OSAS-ban szenvedő elhízottak esetén tovább nő a DM2 kialakulásának esélye. A témába vágó vizsgálatok eltérő hossza és az eltérő betegadherencia miatt ellentmondásos adatokkal rendelkezünk az OSAS aranystandard terápiájának számító pozitív légúti nyomás- (PAP-) terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Kohorszvizsgálatunkban normál testsúlyú nem cukorbeteg OSAS-betegek, elhízott nem cukorbeteg OSAS-betegek és cukorbeteg OSAS-betegek körében tanulmányoztuk a PAP-terápia glükózmetabolizmusra kifejtett hatását. Prospektív vizsgálatunkban 67, három hónapos PAP-terápiával hatékonyan kezelt OSAS-beteg adatait elemeztük. Az apnoe-hypopnoe index a cukorbeteg csoportban volt a legnagyobb, szignifikánsan magasabb, mint a normál testsúlyú csoportban (p = 0,021). A normál testsúlyú csoporthoz képest az átlagos HOMA-értékek szignifikánsan magasabbak voltak az elhízottak (p = 0,002) és a cukorbetegek (p = 0,001) csoportjában; a kü­lönbség a PAP-terápia után is szignifikáns maradt. A HbA1c-szintek szignifikánsan magasabbak voltak a cukorbetegek csoportjában, mint a normál testsúlyú (p = 0,012) és az elhízott (p = 0,001) csoportban. PAP-terápia után a HbA1c-szintek szignifikánsan csökkentek a normál test­súlyú (p = 0,008), az elhízott (p=0,034) és a cukorbeteg (p = 0,011) csoportban egyaránt. Nem volt összefüggés kimutatható a HbA1c-szintek változása és az életkor (p = 0,212), a BMI (p = 0,322), az AHI (p = 0,098) vagy az oxigénszintek (p = 0,122) között. Az OSAS kezelése PAP-terápiával hatékonyan befolyásolja a glükózmetabolizmust, nem­-csak cukorbetegek, de elhízott és normál testsúlyú OSAS-betegek esetében is. Habár a szakirodalomban a PAP-terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban ellentmondásos adatok találhatók, hang­súlyozni kell, hogy a PAP-terápia sikerességének fő determinánsa a megfelelő terápiás időtartam és a kielégítő beteg­adherencia.]

Az elfogultság, az előítélet és a diszkrimináció részei az elhízással élők mindennapjainak, még az egészségügyi ellátórendszer vonatkozásában is. Az elhízással kapcsolatos előítéletek a súlyfelesleggel élő páciensekkel való tiszteletlen, megalázó bánásmódhoz vezethetnek, és ronthatják a páciensek gondozásának minőségét is. Az elhízás és annak stigmatizációja között kétirányú kapcsolat feltételezhető: az elhízással élők diszkriminációja gyakori, ugyanakkor a stigmatizációs élmények további súlygyarapodást eredményeznek, emellett az egészségügyi ellátórendszer kerüléséhez, az egészség romlásához és a mortalitás kockázatának növekedéséhez vezetnek. A tanulmány célja a szakemberek tudatosságának növelése az elhízással kapcsolatos előítéletek és diszkrimináció tekintetében, illetve olyan stratégiák bemutatása, amelyek elősegítik az elhízással élők stigmatizációjának csökkentését az egészségügyi ellátórendszerben. Mindez a jobb ellátást szolgálja és hosszú távon népegészségügyi jelentősége lehet.

Az Európai Hypertonia Társaság (ESH) elhízással, diabetesszel és a nagy kockázatú betegekkel foglalkozó munkacsoportja, valamint az Európai Obezitás Társaság (EASO) közös publikációban foglalkozott az elhízás által okozott főbb cardiovascularis betegségekkel, illetve ezek megelőzési lehetőségeivel.

A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011-2013. és 2015. évi adatbázisa felhasználásával végeztek antropometriai elemzést, melynek során a túlsúlyt és elhízást a kor függvényében vizsgálták. A hypertoniás betegeknél észlelt eltéréseket a teljes lakosságban 2015-ben végzett hasonló elemzéssel hasonlították össze. A haskörfogat mérési kategóriájával a visceralis obesitas prevalenciáját is nézték és ezen adatokat is összehasonlították a lakossági szűrésnél nyert adatokkal. A túlsúly és az elhízás gyakorisága mindkét nemben igen magas volt, együttes előfordulásuk 45-70 év között meghaladta az esetek 70%-át. A lakossági szűréssel történt összevetés jelezte, hogy a hypertoniás betegeknél szignifikánsan magasabb a túlsúly és elhízás prevalenciája. A haskörfogattal jelzett visceralis elhízás előfordulása ugyancsak igen magas, különösen nőknél, ahol eléri az esetek 50%-át is. A lakossági összehasonlításnál a visceralis obesitas veszélyeztetett kategóriájával végzett mérések adtak megbízható különbséget a hypertoniás egyének szempontjából.