Obama megrázza szakállát
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Véget ért a Klímacsúcsnak nevezett konferencia, amelyen az ENSZ tagállamok vitatták meg, mit tehetnek a globális felmelegedés egyre növekvő veszélye ellen. Az amerikai elnök a pénteki plenáris ülésen elmondott beszédében közös cselekvésre szólította fel a világ vezetőit, de nem növelte a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének korábban beígért mértékét.
Az elfogadott Koppenhágai Egyezmény célja, hogy az általános felmelegedés ne haladja meg a 2 Celsius fokot. A fejlett országok együttesen 30 milliárd dollárt ajánlottak fel a 2010-2012 közötti időszakra. A dokumentum jóval kevésbé konkrét a vártnál. A nyilatkozatot mindössze 30 ország delegációja dolgozta ki, jórészt javaslatokat és ígéretet tartalmaz konkrét cselekvési tervek helyett. Mindenesetre 19-én, szombaton ezt sikerült aláírni.
És láss csodát! Szombaton délután évek óta nem látott mennyiségű hó zúdult a fővárosra, Zala megyében, hajnalban -21 fokot mértek, de Németországban -31 fokban is fagyoskodhattak. Budapesten évek óta nem volt szükség éjszakai hómunkásokra, most lázas toborzás kezdődött, de a gépek és az emberek bevetésével sem sikerült vasárnap reggelre minden utat megtisztítani.
A természet megmutatta, hogy ért a szóból. Nem kell visszafogni a fogyasztást, nyugodtan folyhat az őrült karácsonyi bevásárlás, irthatjuk az erdőket, hogy színes papírokba csomagolhassuk az ajándékokat, mehetünk a sarki kisboltba is autóval. Mit számít a környezetszennyezés, bolygónk kizsákmányolása! Elég egy dokumentum elfogadása, és lám-lám, a levegő rögtön lehűl, és itt az igazi tél.
Látjátok, csak akarni kell!
dr.Lipták Judit
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Százezrek fertőződhetnek meg
Obama: nem kell kriminalizálni a marihuánafogyasztást
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás