Hírvilág

Az érzelemmentesség összefügg a viselkedészavarral

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Azoknál a gyerekeknél, akik semmilyen érzelmet, együttérzést vagy bűntudatot nem mutatnak, fennáll az antiszociális viselkedés és a beilleszkedési zavarok veszélye - derült ki egy kutatásból, melyet 2011. február 20-án, az Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség éves gyűlésén adtak közre. Több mint 9 000 ikerpár adatait elemezték, akik 1994 és 1996 között születtek Angliában és Walesben. Felfedezték, hogy az érzelemmentesség és a viselkedészavar egyaránt összefügg a 4 éves korban megfigyelhető, a gyermekkel és a családdal kapcsolatos negatív faktorokkal. Ide tartozik például a rosszul megválasztott fegyelmezés és az otthoni káosz. Ezen vonások nagyfokú megléte és a viselkedési problémák szintén fegyelmi gondokhoz vezettek 12 éves korban, például a társakkal való konfliktusokhoz. Az érzéketlenséget, érzelemszegénységet csak kevés gyereknél fedezték fel, és összefüggést figyeltek meg a viselkedési zavarokkal, mely 5-10 százalékuknál jelentkezett. Habár a problémás vonások kapcsolódnak a viselkedészavarokhoz, a fordítottja nem mindig igaz: az erőteljes viselkedészavar nem biztos, hogy érzéketlenségből, vagy az érzelmek hiányából fakad - jegyezték meg a kutatók. A legtöbb esetben az érzéketlenségre utaló jellemvonások genetikai eredetűek, különösen a fiúknál. A lányok közül azonban néhány esetben a környezeti tényezők tűnnek jelentősebbnek. „A 7-12 éves, erősen viselkedészavaros és érzéketlen gyerekek kilátásai általában elég negatívak, gyakori körükben a hiperaktivitás és a kaotikus otthoni környezet” - mondta el Nathalie M.G. Fontaine, az Indianai Egyetem bűnügyi adjunktusa. Azt azonban kihangsúlyozta, hogy az érzelemszegény gyerekekből nem válik feltétlenül pszichopata vagy bűnöző. „Ha elég korán sikerülne felismerni ezeket a gyerekeket, segíteni tudnánk rajtuk és a családjukon is” - tette hozzá. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Hogyan működik a hiperaktív gyermekek agya?

Kapcsolat van a nyugati étrend és az ADHD között

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az internet-addikció neurobiológiája

A potenciálisan problémás internethasználat világszerte egyre nagyobb aggodalomra ad okot, okai és következményei azonban még nem teljesen tisztázottak. Az internetfüggőség neurobiológiája (IA) nagy figyelmet kap a tudományos kutatásban. Az addikciót megelőző állapot összefügg a kulcsfontosságú neurotranszmissziós gének epigenetikai változásaival, írja a Scientific Reports tanulmánya.