Hagyományosan a pszichiáterek munkájának alapvető része a pszichoterápia, amely egyben az 1980-as években kialakult biopszichoszociális modell egyik alapköve. Sokan ma is ragaszkodnak ehhez a modellhez, amely egyben azt is üzeni, hogy a pszichiátria az a szakterület, amelyben a leginkább sikerül integrálni a betegségek testi, lelki és társas vetületét. Egy amerikai felmérés eredményei azonban olyan tendenciákra világítanak rá, amelyek kétségeket ébresztenek a pszichiátriai gyakorlat holisztikus voltával kapcsolatban. Az Amerikai Egyesült Államokban működő járóbeteg-ellátási praxisok 1996–2005 közötti adatait elemző reprezentatív felmérésben 14 108 pszichiátriai orvos-beteg találkozást elemeztek. Azoknak a találkozásoknak az aránya, amelyekben legalább 30 percnyi pszichoterápia történt, 10 év alatt szignifikánsan, 44%-ról 29%-ra csökkent. A magánbiztosítással rendelkező betegek esetében a csökkenés jelentős mértékű volt (50%-ról 25%-ra), míg az államilag finanszírozott ellátás keretében kisebb csökkenést tapasztaltak, mert kisebb volt a kiindulási arány is (a Medicare egészségbiztosító esetében 32%-ról 21%-ra, a Medicaid esetében 22%-ról 13%-ra csökkent a pszichoterápiák aránya). A legalább félórás pszichoterápiát magában foglaló ülések aránya az ellátásért maguk fizető betegeknél volt a legnagyobb, és nem is változott jelentősen (55%-ról 59%-ra). Az irányított betegellátási rendszerekben változott a legfeltűnőbb mértékben a pszichoterápiát magában foglaló találkozások aránya (23%-ról 5%-ra). Az Archives of General Psychiatry-ben megjelent közlemény szerzői arra következtetnek, hogy a pszichoterápia gyakoriságának csökkenése a finanszírozás változásának és a gyógyszerek nagyobb arányú rendelésének volt tulajdonítható. Az Egyesült Államok egészségügyi finanszírozásában egy 45 perces pszichiátriai ülésért a biztosítók 41%-kal kevesebbet fizetnek, mint három 15 perces „gyors ellenőrzésért”. A Journal Watch Psychiatry szemléző folyóirat szerkesztőjének véleménye szerint ez a modell azon a minden bizonyítékot nélkülöző vélekedésen alapul, hogy olcsóbb a pszichoterápiát és a gyógyszerrendelést külön-külön végezni, mint együtt. Mivel a rendszer arra ösztönzi a pszichiátereket, hogy sok beteget lássanak el, egyenként rövid idő alatt, egyre ritkábban végeznek egyszerre gyógyszeres és pszichoszociális kezelést is. Ez a helyzet, azzal együtt, hogy egyre erélyesebben reklámozzák a gyógyszereket a betegeknek és az orvosoknak, a pszichiátriai gyakorlat és talán a pszichiáterek szakmai identitását is megváltoztatja. Ezzel egyidejűleg, ahogy a pszichoterápia veszít a jelentőségéből a legtöbb pszichiáter gyakorlatában, a rezidensképzésben egyre inkább elméleti tárggyá válik. Persze senki nem venné komolyan védelmébe azt a régi gyakorlatot, hogy a pszichiáterek olyan strukturálatlan és nem igazolt gyakorlatot folytatnak, amilyet csak akarnak, de nem lenne reális elvárni, hogy ha a kezelés különböző összetevőit különböző orvosok végzik, azok valahogy majd integrálódnak a betegben. A szerkesztő a cikk ismertetését azzal a komor látomással zárja, hogy a fenti tendenciák folytatódása esetén a pszichiátria válik az orvostudomány legkevésbé holisztikus szakterületévé. Forrás: Arch Gen Psychiatry 2008 Aug; 65:962. és Journal Watch Psychiatry September 15, 2008 Szemlézte: dr.Kern Dávid