Hírvilág

Az alváshiány súlyosan károsít

2014. MÁRCIUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az alváshiány az agysejtek elhalásához vezethet Egerekkel folytatott kísérletek szerint a hosszantartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának elhalásához vezet - írták a Pennsylvaniai Egyetem orvostudományi karának kutatói a The Journal of Neurosience című folyóiratban megjelent tanulmányukban. Ha ez igaz az emberek esetében is, haszontalan lehet bepótolni a kevés alvást - hangoztatják a szakemberek, akik úgy vélik, hogy a jövőben lehetséges lesz kifejleszteni egy olyan gyógyszert, amely védi az agyat az alváshiány mellékhatásaitól. A kutatók az egereket ébren tartották, hogy előidézzék a modern életben előforduló éjszakai műszakokkal, késő estékbe nyúló munkaidővel összefüggő alváshiányt. Tanulmányozták az állatok azon agysejtjeit, amelyek az agy éber állapotban tartásáért felelősek. Többnapos alváshiány nyomán - amely leképezte az éjszakai munkát végzők alvásritmusából fakadó napi átlag négy-öt órányi alvás következményeit - az egerek elvesztették agysejtjeik 25 százalékát az agytörzsben. A szakemberek szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az alváshiány az agysejtek elvesztéséhez vezethet. "Bizonyítékunk van arra, hogy az alváshiány visszafordíthatatlan sérüléshez vezethet. Ez egy egyszerű állatnál fordulhat elő, de ez azt jelzi, hogy nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk az emberek esetében - mondta a BBC Newsnak Sigfrid Veasey, az Alvás és Cirkadián Neurobiológiai Központ illetékese. Veasey szerint a következő lépés az lesz, hogy váltott műszakban dolgozó, elhunyt emberek agyát fogják vizsgálni, hogy bizonyítékot találjanak az agysejtek bárminemű pusztulására. (www.bbc.com/news/health-26630647) MTI 2014. március 19., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Büntetőjogi felelősségre vonással is járhat(na) a kórházi eladósodás

KUN J Viktória

Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.