Hírvilág

Álmatlan éjszaka és inzulinrezisztencia

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

„A nyugati társadalmakban az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent az alvás mennyisége, ugyanakkor nőtt az inzulinrezisztencia és a II-es típusú diabetes előfordulása” – mondta el Esther Donga, a hollandiai Leideni Egyetem Egészségügyi Központjának kutatója, a tanulmány vezető szerzője. „Ez talán nem véletlen. Az eredményeink azt mutatják, hogy akár egyetlen álmatlan éjszaka is sokkal mélyrehatóbban befolyásolja anyagcserénket, mint gondoltuk.” Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a több éjszakán át tartó alváshiány hatására csökkent glükóztolerancia jön létre, azonban ez az első olyan vizsgálat, amely egyetlen éjszaka hatását mérte fel. Kilenc egészséges önkéntest vontak be a kísérletbe, akiket az első éjszaka hagytak aludni, majd a következő éjjel már csak négy órát engedtek nekik. Ezután mérték meg az inzulinérzékenységet. „Az adatok arra utalnak, hogy egészséges emberekben az inzulinérzékenység nem állandó, hanem az előző éjszakai alvás hosszától függ” – magyarázta Donga. „Akár azt is gondolhatnánk, hogy a több éjszakán át tartó rövidebb alvás cukoranyagcserére gyakorolt hatása már akár egyetlen éjszaka alatt is kiváltható. További kutatásokra van azonban szükség annak igazolására, hogy a jobb és hosszabb alvás jó hatással van-e a cukorbetegek vércukorszintjére.” Forrás: Medipress Eredeti közlemény: A Single Night of Partial Sleep Deprivation Induces Insulin Resistance in Multiple Metabolic Pathways in Healthy Subjects - JCEM doi:10.1210/jc.2009-2430

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Felhizlalt egerek segítségével a túlsúly és a rák közötti összefüggések nyomában

HUN-REN MKH eLitMed

Az elhízás az egész testre kiterjedő gyulladást okoz. Ez az elhúzódó, alacsony fokú gyulladásos állapot állhat a cukorbetegség és több ráktípus kialakulásának hátterében – magyar kutatók ezeknek a folyamatoknak a megértése érdekében egereken végeztek kísérleteket.

Klinikum

A diabetes és dementia összefüggései, geriátriai vonatkozásai

DOMBORÓCZKI Zsolt

A cukorbetegség szövődményeinek egyik fontos helyszíne a központi idegrendszer. Széles körben ismert a diabetes mellitus és az agyi keringészavarok kapcsolata, lényegesen kevesebb figyelmet kap az a tény, hogy a cukorbetegség mind az Alzheimer-kór, mind a vascularis dementia fontos rizikótényezője.