Hírvilág

A szívkímélő életmód felére csökkenti a szívritmuszavar kockázatát

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az Egyesült Államokban több millió idősödő ember életét veszélyezteti a pitvarfibrillációnak nevezett szívritmuszavar. Egy új kutatás szerint azonban az állapotnak nem feltétlenül kellene ilyen gyakran előfordulnia. A kutatók úgy vélik, hogy a pitvarfibrillációs eseteket meg lehetne előzni azzal, hogy visszaszorítják a gyakori kardiológiai kockázatokat, vagyis a magas vérnyomást, az elhízást és a dohányzást. Az Egyesült Államokban a kutatás szerint több mint kétmillió ember szenved szívritmuszavarban, és a pitvarfibrillációval érintett emberek esetében nagyobb a stroke és a korai halálozás kockázata. A kutatást vezető Dr. Alvaro Alonso, a Minnesotai Orvostudományi Egyetem epidemiológusa úgy véli, a szívkímélő életmód követése, amely köztudottan jó hatást gyakorol a szív-érrendszeri kockázati tényezőkre, nemcsak a szívroham és más kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát csökkenti, hanem a pitvarfibrilláció kockázatát is. A Circulation folyóiratban publikált kutatás során Alonso és munkatársai közel 14 600, ötvennégy éves átlagéletkorú férfi és nő adatait vizsgálták. Az átlagosan 17 éves lekövetési időszakban 1520 személyben alakult ki pitvarfibrilláció. Ezek közül körülbelül 57 százalék tulajdonítható egy vagy több kardiológiai kockázati tényezőnek, köztük a magas vérnyomásnak, a dohányzásnak, a diabétesznek és a túlsúlynak. A magas vérnyomás bizonyult a pitvarfibrilláció legerősebb előjelének, és az esetek 24 százalékával összefüggésben állt. Dr. Gregg C. Fonarow, a Kaliforniai Egyetem kardiológus professzora így vélekedett a tanulmányról: „Az eredmények ismét azt erősítik meg, milyen nagy jelentőséggel bír az egészséges vérnyomás, testsúly, étrend fenntartása, valamint a rendszeres testmozgás és a dohányzás kerülése a pitvarfibrilláció és egyéb szív-érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az italozás növeli a szívritmuszavar valószínűségét

Szívritmuszavart okozhat a légszennyezés

Tovább élnek az egészségesen, rostdúsan táplálkozók címe

Napi két órányi tévézés növeli a szívbetegség kockázatát

Az étkezéskor elfogyasztott fél pohár bor meghosszabbítja az életet

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: úttörő demencia-program Szentendrén

LAPSZEMLE eLitMed

Pszichiátriai betegek családi ápolása Geelben, megállíthatatlanul zsugorodó agy, mintavétel lábtörlőkről, szódásszifon és Sokol rádió a demencia ellen. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: veszélyes pszichózisban a társadalom

LAPSZEMLE eLitMed

Litvánia boldogságot, Magyarország háborús pszichózist kínál a fiataloknak; már megint egy cikk a kávéról, részletes amerikai jelentés a Long COVID-ról. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: alkoholmámorban Európa

LAPSZEMLE eLitMed

A WHO adatai szerint Európában halnak meg legtöbben az alkohol miatt. Gyaloglással a hátfájás ellen, hibrid munkavégzés a boldogságért, ijesztően mosolygó japán robotok; mágnesterápia a skizofréniára, végül egy élhető nagyváros követendő példája. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.