Hírvilág

„A túloldalon mindig mások vannak. A túloldalon mi vagyunk.”

2012. OKTÓBER 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria (BAB) közös szervezésében a nagysikerű PsychArt 24, 24 órás művészeti maraton. A közös együttműködés és értékteremtés jegyében, valamint a Galéria alkotóközösségének és munkatársainak közreműködésével, 2012. szeptember 28-29-én, hivatásos és amatőr művészek, pszichiátriai kezelésben részesülők és egészségesek ragadnak ecsetet 24 órán keresztül, hogy ismét együtt alkothassanak a PsychArt 24-en. A nemzetközi szinten is egyedülálló kezdeményezés üzenete az előző évek rendezvényeihez hasonlóan, a pszichiátriai kezelésben részesülőkkel szemben kialakult előítéletek csökkentése. A szervezők ezen jótékony célú rendezvénnyel kívánják felhívni a közvélemény figyelmét a pszichiátriai betegségekben érintettek értékeire, valamint művészi tehetségükre, ezáltal is elősegítve az integrációs folyamatot betegek és egészségesek között. „A művészeti maraton idei témája a Túloldal, hiszen napjainkban is a negatív előítéletek az uralkodóak a pszichiátriai betegek megítélésekor, amely főként a másik fél meg nem értéséből fakad, és mindinkább szélesíti a társadalom és a betegek közti szakadékot. Reményeink szerint a maraton és az elkészült alkotások segítenek közelebb hozni az ellenkező oldalakat, ezáltal létrehozva egy összetartóbb, elfogadóbb társadalmat. Kurdi János szavaival élve: „A túloldalon mindig mások vannak. A túloldalon mi vagyunk.”- hangsúlyozta dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Az elmúlt évek során a művészeti maratonokon 330 hivatásos és amatőr művész, valamint pszichiátriai betegségekben érintett alkotó ragadott ecsetet, 480 rajz és festmény született, melyhez összesen 25 kg festéket és 400 ecsetet használtak fel az alkotók. Budapest Art Brut Galéria A Budapest Art Brut Galéria 2009-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy a pszichiátriai betegséggel élők művészeti alkotásainak bemutatásával csökkentse a pszichiátriai betegekkel kapcsolatos előítéleteket. A kezdeményezés részeként a Galériában folyamatosan megújuló kiállítások kerülnek megrendezésre. A Galéria célkitűzése, hogy megjelenési és kiállítási lehetőséget biztosítson a magyarországi művészetterápiás és art brut műhelyek számára, kialakítva a művészetterápia és az art brut művészi irányzat országos dokumentációs és reprezentatív képgyűjteményét. A gyakorlóhelyként is funkcionáló műhelyben rendszeresen meginvitálják a művészképzésben résztvevő hallgatókat és művésztanárokat, akik számára továbbképzéseket szerveznek. A Galéria üzemeltetését teljes egészében olyan emberek végzik, akik pszichiátriai betegségük miatt a nyílt munkaerőpiacon nem tudnak munkát találni, itt azonban olyan közösséget, támogatást, képzést és munkalehetőséget kapnak, ami erősíti önbecsülésüket, segít a mindennapi gondok megoldásában és rehabilitációjukban. Art Brut Az avantgárd mozgalmak sajátos művészi eszközeikkel ezekre a gondolatokra reagálnak. Az art brut a klasszikus avantgárd irányzatokhoz nem sorolható, leginkább az európai, azon belül a francia informel irányzatához köthető. Szó szerint nyers, durva, csiszolatlan művészetet jelent, és a pszichés betegséggel küzdők, a perifériára szorult ismeretlenek, a naivak, a rabok, a gyermekek és részben a "primitívek" képzőművészeti munkáinak összefoglalására használatos kifejezés. Az art brut mozgalom legjelentősebb alakja Jean Dubuffet francia származású képzőművész volt, aki művészi tevékenységének egyik fő céljaként határozta meg tanulmányozni, összegyűjteni és megőrizni ezeket az alkotásokat. Elsőként 1945-ben, Párizsban rendezett kiállítást a különböző pszichiátriai intézetekben összegyűjtött művekből. eLitmed, 2012 október 2.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).