Hírvilág

A rehabilitáción spórolna a főváros

2011. AUGUSZTUS 30.

Úgy tűnik, egyes, a budapesti egészségügyért felelős szakemberek egyetértenek azzal a sokak által hangoztatott véleménnyel, hogy a drog- és alkoholbetegek gyógyítására és rehabilitációjára kár költeni az adófizetők pénzéből. Igaz, a WHO már évekkel korábban prognosztizálta, hogy 2020-ra a depresszió a halálhoz vezető betegségek listáján a második helyre kerül, s ezért az Európai Unió is kiemelt prioritást adott a mentális betegségek ellátásának.

Talán a Fővárosi Önkormányzat egészségpolitikai és szociális bizottságának tagjai ismerik a fenti törekvést, és ezért sem kívántak érdemi döntést hozni tegnapi ülésükön az Emberbarát Alapítvány támogatásának megvonásáról, ám a Szentes Tamás nevével fémjelzett előterjesztést a holnapi közgyűlés elé engedték.

Az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes azzal érvelt javaslata elfogadása mellett, hogy bár a betegellátás nem, a népegészségügyi feladatok a fővárosnál maradnak, ám jelenleg nincsen elfogadott terv erre a területre Budapesten. A Hivatal illetékes osztályának vezetője annyit fűzött az indítványhoz: a támogatás megvonásának szakmai indoka nincs, a számukra is fájdalmas döntést a gazdasági kényszerhelyzet szülte.

A fővárosnak van elfogadott népegészségügyi programja, jegyezte meg Havas Szófia a grémium szocialista alelnöke, majd hozzátette, az új utcanév táblákra és a közterület átnevezésekre költött pénz átcsoportosításával talán az évtizedek óta kiemelkedő rehabilitációs munkát végző alapítványnál hagyhatták volna a kérdéses 6 millió forintot.

„Vajon jelentős összeg-e a 6,3 millió forint a költségvetésünkben?” – tette fel a kérdést Velkey György (Fidesz-KDNP) elnök, aki azt megérti ugyan, hogy új utak nyílhatnak meg az egészségügyben a nagy átalakítások közben, ugyanakkor a drogrehabilitációs támogatás megszüntetése egy fontos területtől von el forrást.

Bár a szakbizottság nem döntött, a közgyűlés elé kerül a javaslat, amelyről így egyszerű többséggel dönthetnek a városatyák szerdán. A 14 éve életre hívott Emberbarát Alapítvánnyal 1999-ben kötött határozatlan idejű közszolgáltatási szerződést a Főváros. Míg javaslatában Szentes Tamás azt elismeri, hogy a megállapodás felbontásával a drog-rehabilitációs tevékenység érdemben szűkül, azonban az ellátást ez nem veszélyezteti, a kieső betegforgalom a szakpolitikus szerint „a főváros további intézményeiben kap majd szakmai ellátást”.

A szakemberek körében is elismert munkát végző, kiemelten közhasznú alapítvány titkára, Bereczkiné Loránt Ágnes a döntés előtt egy nappal egyáltalán nem tudott arról, hogy a főváros jövőre már nem kívánja támogatni a tevékenységüket.

Az Alapítvány az ország és a főváros legnagyobb, szenvedélybetegeket ellátó intézményét működteti. Részt vállal a drog- és az alkoholfogyasztás megelőzéséért folytatott küzdelemben, az emiatt csapdába jutottak felkarolásában és kezelésében. Az elsődleges drog-prevenció az iskoláskorú fiatalok és a családok körére terjed ki, míg a másodlagos megelőzést az Alapítvány Mentálhigiénés Központjában működő Addiktológiai Gondozóban ambulánsan végzik. A komplex rehabilitáció az Alkohol-Drogrehabilitációs Intézetben krónikus fekvőbeteg ellátás és reszocializáció keretében zajlik, ahol pszichoszociális gondozást, munkára felkészítést végeznek, átmeneti és tartós foglalkoztatási programokat valósítanak meg. Játékszenvedéllyel küszködőkkel rajtuk kívül senki nem foglalkozik. Különösen nagy feladat hárul rájuk a pszichiátriai és addiktológiai szakmát és műhelyeket is szétziláló 2007-es, központi intézkedések óta.

– Aki ezt a javaslatot tette, egészen biztosan nem ismeri a munkánkat – mondta lapunk megkeresésére válaszolva Loránt Ágnes. – A főváros évek óta változatlan összeggel támogat bennünket, nem értem, miért vonják meg tőlünk ezt a csekély forrást, hiszen nekik is így a legolcsóbb. Eddig sem tudtak létrehozni saját rehabilitációs központot.
A titkár azt is hozzátette, a nadrágszíjat ők is évről-évre meghúzzák, ha nem kapják meg a támogatást, nem tudják fizetni a rezsiköltségeket, de ami a nagyobb baj, hogy az egyedülálló komplexivitásuk is megszűnhet. Veszélybe kerül a szakképzési programjuk, amelynek segítségével betegeik 41 százaléka munkát kapott és adófizető állampolgárként teljesen normális életet él. A szerződés felbontásával az intézetben lévő, száznál is több szenvedélybeteg ellátást kockáztatják a döntéshozók.

Az Alapítvány eddig azok közé a közalapítványok közé tartozott, amelyeknek nem volt köztatozása, ez majd megváltozhat. Ezt már Albert László, a közhasznú szervezet foglalkoztatási menedzsere mondta, aki szerint a fényevés esetleg megoldás lehet majd a kilátástalan helyzetükre, amennyiben úgy döntenek a fővárosi képviselők, hogy valóban nincs szükség a jövőben a drog- és alkoholbetegek rehabilitációjára.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2011-08-30

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

"Ez nem Rio de Janeiro"

1937. október 15. született Odesszában Ilja Ilf szovjet-orosz író.

Gondolat

A mellkassebészetet az európai élvonalban kell tartani – Interjú dr. Lang Györggyel

Magyarországon a tüdőtranszplantáció személyi és tárgyi feltételei rendelkezésre állnak ugyan, a politikai elhatározás és támogatás azonban mindeddig hiányzott. Évek óta nagy az elvárás mind a mellkassebész, mind a tüdőgyógyász szakma részéről. Szócska Miklós államtitkár Keszthelyen, a Magyar Transzplantációs Társaság Kongresszusa keretében tartott szakmai sajtótájékoztatóján egyértelműen a tüdőtranszplantáció hazahozatala mellett kötelezte el magát. Meggyőződésem, hogy a küszöbön álló Eurotransplant csatlakozás ebben jelentős szerepet fog játszani – mondta dr. Lang György, a szakmai kollégium transzplantáció tagozat vezetője.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Klinikum

A betegek élete a kézhigiénén múlik

A kórházi fertőzések csupán 20 százalékkal szoríthatók vissza előírásokkal, a prevenció 80 százaléka a kezünkben van.

Hírvilág

Kórházak a neten

CSERHÁTI Zoltán

A digitális világ, a technológiai eszközök és alkalmazások rohamos fejlődésének következtében az orvos-beteg kapcsolat megváltozott.