Hírvilág

A nővérek lemaradtak?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Egyesült Királyságban az e-Egészségügy irányában tapasztalható általános és növekvő érdeklődés ellenére az ápolók kevesebb, mint fele (49 százalék) gondolja úgy, hogy az elektronikus beteg nyilvántartás biztonságosabb, mint a papír alapú rendszerek, olvashatjuk a Royal College of Nursing (RCN) felmérésében. A teljes felmérés, melyet több mint 1300 RCN tag részvételével végeztek el, kiemeli annak szükségességét, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek az új informatikai rendszerek használatának oktatására. Jellemző, hogy több mint a megkérdezettek fele (52 százalék) nem kapott informatikai képzést az elmúlt hat hónapban, miközben öt ápolónőnől majdnem három érzi úgy, hogy szüksége volna erre. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nővérek kétharmada (66 százalék) szerint az elektronikus páciens rekord használata időt takarít meg az egészségügyi ellátás során. Megkérdezték a nővéreket az infokommunikációs technika táv-egészségügyi felhasználásáról is, s azok háromnegyed része, aki már részt vettek a beteg ellátását otthonukban menedzselő programban, pozitív tapasztalatokról számolt be. Többségük (71%) szeretne többet tanulni a távegészségügyi módszerekről. Dr. Peter Carter, az RCN ügyvezető igazgatója és főtitkára szerint: "Az a tény, hogy sok ápolót aggaszt az elektronikus páciens-nyilvántartás biztonságossága rávilágít arra, hogy az információs technika bevezetése előtt sokszor nem elegendő mértékben történik konzultáció a fejlesztésben érdekelt személyzettel. Nem csoda, hogy a remélt eredmény gyakorta csak részlegesen valósul meg. Elengedhetetlen, hogy az előkészítés során az orvosok mellett a nővérek hangja is hallható legyen, és véleményüket figyelembe vegyék.”. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.medicalnewstoday.com

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok