Nővér

A Heim-nővérek és a Calmette nővérek tevékenysége

PERKÓ Magdolna, SÖVÉNYI Ferencné, FATÉR Zsuzsanna, OLÁH András1

2021. FEBRUÁR 28.

Nővér - 2021;34(1)

Ápolástörténet

Az ápolói és gondozónői szakma jelentősen fejlődött a XX. század első felében, ideértve a különböző specializációk bevezetését is. Az első gyermekgondozónői tanfolyam megszervezése dr. Szana Sándor gyermekorvos nevéhez kötődik, aki 1904-ben 5 fő részére kezdte meg az oktatást. Később az 1915-ben létrejött Országos Stefánia Szövetség kulcsszervezetté vált ezen a területen. Dr. Heim Pál gyermekorvos kezdeményezésére a Stefánia Szövetség 1916-ban elindította a gondozóképzést. Így az első gyermekgondozónői specializációt Dr. Heim Pál után nevezték el, és a végzőseit „Heim-nővér”-nek hívták. A Heim-nővéreken kívül a szerzők jelen közleményben a Calmette nővéreket is bemutatják, hiszen ebben az időszakban a tuberculosis (TBC) az egyik vezető halálok volt Magyarországon.

AFFILIÁCIÓK

  1. Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Nővér

A krónikus fájdalommal élők életminőségének javítása zeneterápiás eszközökkel

BUDAI Éva, UHERECZKY Eszter, BENEDEKFI István, NÉMETH Anikó, DOMJÁN Andrea, LOBANOV Artyom

A vizsgálat célja: felmérni a krónikus fájdalommal élő rheumatoid arthritises (RA) betegek életminőségének jellemzőit, valamint azt, hogy milyen tapasztalatokkal, attitűddel rendelkeznek a zeneterápiás fájdalomcsökkentéssel kapcsolatban. 60 fő rheumatoid arthritises nőbeteget vizsgáltunk, közülük 12 fő került az intervenciós csoportba, 10 fő a kontrollcsoportba. A szocio-demográfiai változók mellett a pszichológiai életminőséget, a zenéhez való viszonyt, a zeneterápiás tapasztalatokat vizsgáltuk. Az intervenciós és kontrollcsoport esetében kétszer vettük fel az adatokat, a tréning előtt és után. A statisztikai elemzést SPSS 23-as programcsomaggal készítettük, leíró statisztikát, varianciaanalízist, páros t-próbát, korrelációszámítást végeztünk (p<0,05). A vizsgált RA-s csoport pszichológiai életminőség mutatói elmaradnak a populációs átlagtól, fokozottan megélik a negatív érzelmeket, depresszívebb hangulatot. A zeneterápiás elemeket felhasználó intervenció leginkább a résztevők hangulatát tudta pozitívan befolyásolni, valamint a fájdalom szubjektív megélése is kimutathatóan csökkent a tréning végére. Egy rövidebb időtartamban (13 alkalom) elvégzett intervenció is képes a résztvevőkben pozitív változásokat elindítani: javítani a hangulatukat és csökkenteni a megélt fájdalmuk erősségét.

Nővér

Antibiotikum felhasználás alakulása lélegeztetéssel összefüggő pneumóniában zárt szívó használatának tükrében

PETHŐNÉ Tóth Ibolya, AHMANN Mercédesz, SHAHOOD Hadel, BÁLINT Csaba, PAKAI Annamária

A vizsgálat célja: vizsgálni a VAP előfordulási gyakoriságát nyitott- és zárt szívás technika során, továbbá megfigyelni a zárt rendszerű szívási technika változását az antibiotikum felhasználás kombinációjában. Kvantitatív, retrospektív vizsgálat egy városi kórház Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályán történt. Nem véletlenszerű, célirányos szakértői vizsgálat célcsoportja intenzív osztályon ápolt betegek, akiknél bizonyított a lélegeztetéssel összefüggő pneumonia kialakulása. Az adatokat kórlapokból, intézeti gyógyszertár informatikai rendszeréből és a NNSR rendszerből gyűjtöttük. Leíró- és matematikai statisztikai módszert (Fisher-egzakt teszt, t-próba p<0,05) alkalmaztunk. Lélegeztetett napok átlaga 9,95±3,35. A VAP átlagosan 4,95±2,29 napon jelentkezett, antibiotikum kezelés 8,00±2,66 napig tartott. A szívás technika az intenzív ápolási napok számával, a lélegeztetési napok számával, a VAP megjelenés átlagos számával, az antibiotikummal kapcsolatos kezeléssel nem mutatott összefüggést (p>0,05). A zárt szívó bevezetése önmagában nem csökkentette a VAP előfordulását és az antibiotikumok felhasználását. Az APN fontos szerepet játszik a VAP kockázati tényezőinek feltárásában, kialakulásának megakadályozásában, mely végső soron a halálozás csökkenéséhez vezet.

Nővér

A vizsgálati nővér („Study Nurse”) szerepe a klinikai gyógyszervizsgálatokban

SZABÓ Anita, KURUCZ-ASZTALOS Nikolett, DEMETER Zsuzsanna, PIKÓ Béla, DANK Magdolna

A közlemény célja: A klinikai gyógyszervizsgálatokkal kapcsolatos információk rövid összefoglalása, ezen belül kiemelve a vizsgálati nővér szerepét. A rendelkezésre álló szakirodalom és az onkológiai betegeken végzett vizsgálatok során szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján elemeztük a vizsgálati nővér szerepkörét és a vele kapcsolatos elvárásokat. A klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos ismerethiány miatt az ápolók nem, vagy nem szívesen vesznek részt ezekben. A gyakorlatban a vizsgálati protokoll előírásait követő, igényes nővéri munka és a pontos dokumentálás azok az alapvető követelmények, amik betartása esetén a study nurse a vizsgálócsoport nélkülözhetetlen tagjává válik.

Nővér

Nyugtalan láb szindróma várandós nők körében

HORVÁTH Alexandra Mónika, KARÁCSONY Ilona Hajnalka

A nyugtalan láb szindróma, amelyet újabban Willis-Ekbom betegségnek neveztek el, olyan állapot, amely megzavarja az alvást, és gyakrabban fordul elő a várandós populációban. A nyugtalan láb szindrómában szenvedő nőknél gyakoribbak az éjszakai, alsó végtagokat érintő görcsök és a túlzott nappali álmosság. Ez a szindróma gyakori állapot, amely sokszor nem kerül felismerésre, hibásan diagnosztizálnak és rosszul kezelnek. Jelen közleményben célunk volt a nemzet­közi szakirodalmak legfrissebb eredményeinek széleskörű összefoglalása. A súlyos és kezeletlen szindróma nemcsak a betegek életminőségét befolyásolja negatívan, pl. álmatlanság, túlzott nappali fáradtság, csökkent koncentráció és hangulat, a mozgáskorlátozást igénylő tevékenységek elkerülése, de negatív hatással van az általános betegségek megjelenésének számára is (fokozott szorongás és depresszió, szív- és érrendszeri betegségek és stroke).

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A magyarországi várólista-csökkentési program orvosszakmai összetételének, igénybevételi mutatóinak és területi megoszlásának elemzése 2015–2018 időszakában

PÓNUSZ Róbert, BONCZ Imre, KOVÁCS Dalma, CSONKA Diána, GAZSÓ Tibor, MOLICS Bálint, LUDMAN István, ENDREI Dóra

Magyarországon 2015-től kezdődően szisztematikus várólista-csökkentési program vette kezdetét („X” térítési kategória) a várakozási idő számottevő mérséklése céljából. Vizsgálatunkban a 2015–2018 közötti időszakban az „X” térítési kategóriában elszámolt esetek igénybevételi mutatóit és területi megoszlását elemeztük. Retrospektív, kvantitatív kutatásunk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által biztosított adatbázison alapult, amely a várólista-csökkentési program finanszírozására 2015-ben létrehozott „X” térítési kategóriában elszámolt esetszámokat foglalta magában 2015–2018 között. Az adatbázis tartalmazta a betegek nemét és életkorát, megye szerinti lakhelyét, az ellátó intézmény megyéjének és tí­pusának megnevezését, valamint az elvégzett beavatkozásokat. A vizsgálati időszakban 27 716 esetszámot (átlagéletkor 68,05 év) számoltak el női többséggel (63,1%). Tízezer lakosra vetítve, az esetszám az alábbi megyékben volt a legmagasabb: Baranya (84,63), Somogy (60,17) és Zala (58,89). Az elszámolt eseteket 71,6%-ban a beteg lakóhelye szerinti megye határán belül látták el. A legnagyobb számban szürkehályogműtéteket finanszíroztak. A várólista-csökkentési programban elszámolt esetek között jelentős területi egyenlőtlenségeket találtunk. Az intézményi szerepvállalás is változatos képet mutatott.

Ideggyógyászati Szemle

A Szegedi Sclerosis Multiplex Regiszter

BENCSIK Krisztina, SANDI Dániel, BIERNACKI Tamás, KINCSES Zsigmond Tamás, FÜVESI Judit, FRICSKA-NAGY Zsanett, VÉCSEI László

A sclerosis multiplex (SM) a teljes populáció tekintetében ritka megbetegedés, magyarországi prevalenciája 83,9/100 000. Az első SM-regisztert az 1950-es évek közepén Dániában hozták létre, melyet világszerte először nemzeti, majd nemzetközi, akár 100 000-es nagyságrendű beteg adatait tartalmazó regiszterek megszületése követett. A regiszterek elsődleges célja korábban az epidemiológiai adatok (betegszám, prevalencia, incidencia, mortalitás, kísérő betegségek) meghatározása volt. Napjainkra az SM kezelésére használt gyógyszerek számának folyamatos növekedése, a hatásosság és a mellékhatásprofilok különbözősége a terápiás regiszterek használatát is nélkülözhetetlenné tette: egy-egy betegségmódosító kezelés (DMT) monitorozása elképzelhetetlenné vált a korszerű, pontosan vezetett, folyamatosan frissített elektronikus adatbázisok nélkül. A Szegedi Sclerosis Multiplex Regiszter 1993-ban „papíralapon” jött létre, melyet 2012-ben elektronikus, internetes felületről könnyen elérhető és frissíthető adatbázissá alakítottunk. Jelenleg több mint 600 beteg szociodemográfiai és klinikai adatait tartalmazza és a regisztert folyamatosan bővítjük az új betegek adataival és a régiek frissítésével. Lehetőséget nyújt a „klasszikus” klinikai adatok mellett a képalkotó (MRI) és az egyre fontosabbá váló pszichopatológiai és életminőség-vizsgálatok eredményeinek rögzítésére és elemzésére. Az elektronikus regiszter létrejötte nagyban elősegítette mind a terápiák monitorozását, mind az új epidemiológiai és pszichopatológiai vizsgálatok sikerességét.

Ideggyógyászati Szemle

A dementia epidemiológiája Magyarországon

ÉRSEK Katalin, KÁRPÁTI Krisztián, KOVÁCS Tibor, CSILLIK Gabriella, GULÁCSI L. Ádám, GULÁCSI László

Célkitűzés - A dementia epidemiológiájának és a betegségsúlyosság megoszlásának becslése Magyarországon, a rendelkezésre álló, publikált források alapján. Populációs becslés végzése 2008-ra és ennek kiterjesztése 2050-re. Módszer - A hazai és a nemzetközi szakirodalom, valamint a hazai források alapján áttekintjük a dementia magyarországi epidemiológiáját korcsoportos bontásban, valamint MMSE-kategóriák szerint, és ezek felhasználásával készítünk becslést a teljes populációra. Eredmény - A dementia becsült magyarországi epidemiológiája, a rendelkezésre álló hazai adatok alapján, jelentős eltérést mutat a nemzetközileg közölt adatokhoz képest. Korábbi felmérések adatai alapján a demens betegek becsült száma 2008-ban hazánkban 530-917 ezer fő. A nemzetközi prevalenciaadatokat alkalmazva a magyarországi korcsoportos népességszámra azonban ennél kisebb értéket, 101 ezer fős demens populációt kapunk. Következtetés - A hazai adatok alapján becsült érték valószínűleg a valós érték jelentős felülbecslése, a nemzetközi adatok alapján becsült érték pedig nagy valószínűséggel a valós érték jelentős alulbecslése. A dementia hazai epidemiológiájának megismerése érdekében reprezentatív felmérés elvégzése szükséges, ennek hiányában az egészségügyi és szociális ágazat nem tud felkészülni a várhatóan növekvő számú beteg ellátására.

Nővér

A történelem ápolása - az ápolás történelme

BEZERÉDI Gábor

Az ápolás célja minden időben ugyanaz: a beteg ember egészségének visszaadása, segítség a betegség ideje alatt. Leletek bizonyítják, hogy már Krisztus előtt több ezer évvel is fontos szerepe volt az ápolásnak. Csonttörések, gyógyult koponya trepanáció és gyógyult ízületi betegségek fedezhetők fel a korai leleteken. Az állatvilágban a sérült fajtársak irányában mutatott segítő szándék csak az elefántoknál és a delfineknél nyilvánul meg annyiban, hogy körülveszik a szenvedőt. A többi állat hagyja elpusztulni sérült társait. A szerző ezen nemes tevékenység történetét taglalja és mutatja be a kezdeti időktől napjainkig, különös tekintettel a hazai történésekre.

Lege Artis Medicinae

Ápolásról másként, avagy miről is beszélünk?

SÖVÉNYI Ferencné, PERKÓ Magdolna, FEDINECZNÉ Vittay Katalin

A szerzők rendhagyó ápolástörténeti munkájukban áttekintik azt a 20. század kilencvenes éveiben felerősödött fejlődési folyamatot, amelynek során az ápolás szakmából hivatássá vált Ma­gyar­or­szá­gon. A hivatásként elismert szakmát jellemzi a gyakorlói számára biztosított hosszú idejű oktatás és képzés, az önálló szakmai szerveződés, a saját etikai kódex és a hivatás jogi szabályozása. A cikk sorra veszi ezeket a tényezőket, hang­­­­­­súlyosan foglalkozva a hazai ápolóképzés kialakulásával és fejlődésével, majd be­mutatja a gyakorlati ápolástól az ápolástudomány megjelenéséig ívelő fejlődést, amelyhez szervesen hozzátartozott a Nő­vér című tudományos igényű szakfolyóirat létrejötte is. Tárgyalja az ápolás és ápolási gyakorlat jogi szabályozását, az ápolók szakmai szerveződésének történetét. A ke­retrendszer kialakítása szükséges feltétel volt ahhoz, hogy az ápolói szakma saját magát változtassa hivatássá, társadalmilag megbecsült foglalkozássá.