Hírvilág

A népegészségügy és a prevenció volt az egészségügyi bizottság ülésének témája

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az előző kormány időszakából visszamaradt kötelezettségének tett eleget a Parlament egészségügyi bizottsága, amelynek napirendjén az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja 2008. évi előrehaladásáról szóló beszámoló elfogadása szerepelt. A bizottsági tagok egyetértettek abban, hogy a program célkitűzései nem, vagy csak kis részben valósultak meg, így a bizottság csak tudomásul vette a beszámolót. Mikola István, az egészségügyi bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy 2001. óta különböző kurzusok népegészségügyi programjaiban voltak egyezések, a mostani kormányzatnak e programok tapasztalatai alapján javasolják kidolgozni az új népegészségügyi koncepciót. Kovács Tibor (MSZP) hiányolta az ülésről a tárca képviselőit. Szerinte ugyanis a népegészségügyi programot ez ideig nem vonták vissza, így annak végrehajtásáért az új kormány is felelős, illetve szívesen megismerték volna a terveket ezen a területen. Szilágyi László (LMP) úgy vélte, jelenleg nincsen világos helyzetértékelés. A struktúra széttagozódott, sok-sok szereplővel, s a szektorok között nincsen együttműködés, a kisebb programok között nincsen átjárás, sem koordináció. Ehhez a véleményhez csatlakozott dr. Horváth Zsolt (Fidesz) is, hozzátéve, hogy inkább kevesebb program kellene, amelyekhez koncentráltan biztosítják a szükséges forrásokat. Dr. Kiss Sándor (Jobbik) ellenben úgy vélte, hogy a népegészségügyi programnak életmód-programnak kellene lennie, amelyben minden, a kérdéshez kapcsolódó témát összefoglalóan érintenek az étkezéstől a környezetvédelemig. Mikola István szerint az anyag nem koherens. Szerinte ennek oka az, hogy hiányzik belőle az egyértelmű kormányzati felelősségvállalás. Az elnök szerint az új kormány azonban ezt is felvállalja majd. Az új, Nemzeti Erőforrások Minisztériuma arra is biztosíték lehet, hogy a különféle területek átjárhatók lesznek, hiszen egy irányítás alá tartoznak. Felvethető az is, hogy az új népegészségügyi programban szerepeljen reguláris tantárgyként az egészségnevelés. A bizottsági elnök az ülésen bejelentette azt is, hogy dr. Szócska Miklóssal, az ágazatot felügyelő államtitkárral, valamint a Nemzeti Erőforrások Minisztériumát vezető Réthelyi Miklóssal történt egyeztetés során körvonalazódni látszik a jövőbeni ágazati program. A bizottság ehhez három előterjesztést készített. Elsőként javasolják visszaállítani a kötelező tagságot az orvosi, a gyógyszerészeti és az ápolás kamarák esetében egyaránt. A gyógyszer-gazdaságosság területén kívánatosnak tartanák a patikaalapítási szabályok átalakítását, tekintettel arra, hogy a Molnár Lajos minisztersége alatt végrehajtott patika-liberalizáció miatt csak a nagyvárosok főutcáin nyitottak 520 új gyógyszertárat, ugyanakkor 300 kisebb patika tönkre ment. A harmadik előterjesztésben az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését javasolják a tárcának. Mikola szerint ugyanis, mivel nem jött létre a több-biztosítós rendszer, így a Felügyelet feladatköre kiüresedett. eLitMed.hu Tarcza Orsolya

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.