A Magyar Tudományos Akadémia eddigi elnökei
2014. MÁJUS 06.
2014. MÁJUS 06.
Szöveg nagyítása:
Kedden Lovász László matematikust választotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 185. közgyűlése. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az Akadémia eddigi elnökeiről: Egy magyar tudományos szervezet létrehozásának gondolata már a 18. században felvetődött. Bél Mátyás 1735. évi tervezete, majd több más eredménytelen javaslat után Bessenyei György Egy Magyar Társaság iránt való jámbor szándék című munkájában indítványozta egy tudományos társulat létrehozását. Fejér György 1809-ben megjelent értekezése is erre tett kísérletet. A magyar tudós társaság, a későbbi Akadémia megalakítására végül akkor került sor, amikor ebben a témában 1825. november 3-án (ennek emlékére ünnepeljük ezen a napon a magyar tudomány napját) a pozsonyi Országgyűlés ülésén a küldöttek között heves vita bontakozott ki. A követek élesen bírálták a nemeseket, hogy nem vállalnak áldozatot a magyar nyelv ápolásának és használatának céljára felállítandó tudós társaság nemzeti ügyéért. Ekkor ajánlotta fel a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét (60 ezer forintot) a Tudós Társaság céljaira. Példáját követte gróf Károlyi György, Szatmár megye követe, gróf Andrássy György, Torna megye követe és Vay Ábrahám, Borsod megye követe. Az Országgyűlés 1827. évi XI. törvénye mondta ki: "Az önkéntes és szabad adakozással összeszedett tőke vagyonából Tudós Társaság, vagy Magyar Akadémia állíttassék fel". Az idén 189 éves Magyar Tudományos Akadémia története során a következők töltötték be az elnöki tisztet 1830-tól, az intézmény tényleges működésének kezdetétől: Teleki József - 1830-1855 Dessewffy Emil - 1855-1866 Eötvös József - 1866-1871 Lónyay Menyhért - 1871-1884 Trefort Ágoston - 1885-1888 Eötvös Loránd - 1889-1905 Berzeviczy Albert - 1905-1936 Habsburg József - 1936-1944 Kornis Gyula - 1945 Moór Gyula - 1945-1946 Kodály Zoltán - 1946-1949 Rusznyák István - 1949-1970 Erdey-Grúz Tibor - 1970-1976 Szentágothai János - 1976-1985 Berend T. Iván - 1985-1990 Kosáry Domokos - 1990-1996 Glatz Ferenc - 1996-2002 Vizi E. Szilveszter - 2002-2008 Pálinkás József - 2008-2014 Lovász László - 2014- MTI 2014. május 6., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
MTA Közgyűlés - Négy témában indulnak nemzeti kutatási programok
Veszélyben az egyetemek autonómiája?
1.
2.
3.
4.
5.
1.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás