A leptin szerepe a sepsis kivátlotta immunválaszban
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Matthias Tschöp, a University of Cincinnati anyagcserebetegségekkel foglalkozó kutatója munkatársaival először írta le a leptinnek az immunválasz szabályozásában játszott szerepét a Journal of Neuroscience e heti számában megjelent cikkben. „Korábbi, közvetett bizonyítékok arra utaltak, hogy a központi idegrendszernek szerepe van az immunrendszer működésében” – mondta Tschöp. „Például agyi sérülteknél magasabb a fertőzés és a sepsis kockázata, és ugyanez igaz a stroke-on átesett betegekre is. Eddig azonban semmilyen molekuláris mechanizmussal nem tudtuk magyarázni ezt a jelenséget.” Az elhízás leptintúltermeléssel jár, ennek hatására a leptinreceptorok érzékenysége csökken, és a leptinrezisztencia hatására túlevés következik be. Egereken végzett kísérletekben az elhízott állatok nagyobb eséllyel élték túl sepsist, ezért a kutatók azt feltételezték, hogy a testsúlyt szabályozó idegsejteken megfigyelt leptinrezisztencia az immunrendszeri központokban nem alakul ki. Ennek bizonyítására a kutatók olyan egereket hoztak létre, amelyekben a központi idegrendszer kivételével hiányoztak a leptinreceptorok. Kiderült, hogy a hormon nemcsak közvetlenül az idegsejtekre hat, de számos folyamatban közvetítő szerepe van. A sepsisre adott megfelelő immunválaszhoz szükség van a leptindependens agyi pályákra, ha ez károsodik vagy leptinhiány lép fel, megnő a sepsis miatti halálozás kockázata. Emberben a veleszületett leptinhiány nagyon ritka, eddig mindössze néhány tucat esetet jelentettek, azonban közöttük megdöbbentően gyakran fordul elő szepszis miatti halálozás. A kutatók azt remélik, eredményeik segítenek abban, hogy új terápiás módszereket dolgozzanak ki a sepsis megelőzésére a leptindependens agyi pályák károsodása esetén. Forrás: Medipress Eredeti közlemény: CNS Leptin Action Modulates Immune Response and Survival in Sepsis - The Journal of Neuroscience, April 28, 2010, 30(17):6036-6047
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Gondolat
Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.
Egészségpolitika
Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.
Gondolat
Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.
Szeptikus állapot felismerése atípusos tünetekkel jelentkező, hemodinamikailag stabil betegek esetében
Az ápoló szerepe a nosocomialis szepszis megelőzésében, korai felismerésében és kezelésében
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás