Hírvilág

A legfiatalabb, aki eddig új szívet kapott

2012. MÁJUS 14.

Sikeres szívátültetést hajtottak végre egy három hónapos csecsemőn a múlt héten a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - közölte az intézet főigazgatója hétfőn az MTI-vel.

Ofner Péter főorvos kiemelte: a kisfiú a legfiatalabb beteg, aki eddig Magyarországon új szívet kapott. A műtétet múlt csütörtökön végezték el, az 5 kilogrammos kisfiú állapota azóta stabil - közölte.

Az intézet bővebb tájékoztatást későbbre ígért.
A magyarországi szívátültetés huszadik évfordulójáról január elején a budapesti Semmelweis Egyetem városmajori klinikáján emlékeztek meg. Merkely Béla, a klinika elnöke akkor elmondta, hogy az elmúlt húsz évben összesen 206 szívtranszplantáció volt az országban.

Hozzátette: Magyarországon szívátültetésre nagyjából három hónapot kell várni, ez az európai átlagnál valamivel jobb helyzetet jelent. Annak köszönhetően pedig, hogy ez év elejével Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz, a kritikus állapotban lévő betegek még hamarabb juthatnak szervhez.

Az Eurotransplant révén először április végén egy súlyos szívelégtelenségben szenvedő, 46 éves nő kapott új szívet a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikai Tömbben. Nem sokkal később szintén e tagságnak köszönhetően egy gyermek kapott új vesét a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján.

MTI 2012. május 14., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma