Hírvilág

A krónikus obstruktív tüdőbetegség világnapja

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Aluldiagnosztizáltak a magyarországi COPD-s betegek. Tegyen ellene! - Méresse meg tüdőkapacitását/tüdőtérfogatát! – üzeni az idei COPD Világnap A 2010 - a „Tüdő Éve” kampány keretében világszerte megrendezendő események egyike a COPD Világnap, melyet idén november 17-én rendeznek meg. Ennek során a COPD megbetegedésre és a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet a szervezők. A krónikus obstruktív tüdőbetegség halálos kimenetelű krónikus tüdőbetegség, de ma már megelőzhető és kezelhető. A WHO kimutatásai szerint több mint 250 millió embert érint világszerte. A COPD-t ma a 4-6. vezető halálokként tartják számon a világon, és ez az egyetlen betegség, amelynek halálozási gyakorisága világszinten is növekszik. A WHO előrejelzése szerint a COPD 2030-ra már a harmadik leggyakoribb halálokká válhat a világon. Magyarországon több mint félmillióra becsülik a COPD-ben szenvedőket, azonban kevesebb, mint 20 százalékuk diagnosztizált, mert a betegek nem ismerik panaszaik pontos hátterét, jövőbeli veszélyeit, s állapotuk javításának gyógyszeres megoldásait. Holott a COPD időben történő felismerésével és kezelésével lehetőség nyílik a betegek állapotának jelentős javítására, várható élettartamuk meghosszabbodására. Az idei világnap éppen ezért a tüdőtérfogat- és légzésfunkció mérés fontosságát hangsúlyozza, mely felbecsülhetetlen a potenciális halálos betegségek időbeli felismerésében. Korai szakaszában a COPD gyakran nem ismerhető fel, de nagyon egyszerű diagnosztizálni. A veszélyeztetett betegek esetében egy fájdalommentes vizsgálat, a spirometria segíthet a betegség felismerésében. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a COPD-s betegségek számának növekedésére, tájékoztassa a betegeket a szűrés lehetőségeiről, a korai diagnózisról, a gyógymódokról. Emellett folyamatos együttműködésre buzdítsa a betegeket orvosaikkal, hogy jobban megértsék a COPD-vel kapcsolatos tüneteket. A világnap felhívja az egészségügyben dolgozó szakemberek, betegek és a közvélemény figyelmét az összefogásra, mivel ezen intézkedések jelentősen csökkentik a COPD miatti halálozások s a COPD miatti kórházi ellátási napok számát, valamint az újabb megbetegedések arányát. A COPD kapcsán évente Európában 4,7 milliárd Euro-t költenek járóbeteg ellátásra, 2,9 milliárd Euro-t fekvőbeteg ellátásra és 2,7 milliárd Euro-t gyógyszerekre. (European Respiratory Society, European Lung Federation, European Lung White Book, 2003 ) A fenti célok elérése érdekében a rövid távú stratégia kulcsa, hogy a közvélemény ismerje a COPD tüneteit; továbbá megfelelő és elérhető eszközök álljanak rendelkezésre a diagnosztizálásra, mindenkinek elérhetővé és megfizethetővé váljanak a gyógyszeres terápiás lehetőségek; emellett oktatást és tájékoztatást kapjanak az egészségügyi szakemberek, a betegek és családtagjaik a COPD hatékony kezeléséről; valamint lehetővé váljon azon törekvések támogatása, melyek csökkentik a környezeti kockázati tényezőket az érintett populációban. További információ a COPD világnapról a www.goldcopd.org/WCDIndex.asp. oldalon olvasható.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A gyógyszerészek szerepe az oszteoartritiszes betegek fájdalmának csökkentésében

Az osteoarthritis az egyik legelterjedtebb krónikus betegség világszerte – minden hatodik-hetedik ember érintett és a rokkantság egyik vezető oka. A kórképre a porc fokozatos pusztulása jellemző, amit fájdalom, mozgásképtelenség, izomgyengeség és a mindennapi életvitel tevékenységeinek csökkent képessége kísér.

Hírvilág

Kevesebb stressz: jobb egészség a szívnek és a vesének

Világszinten minden tizedik ember krónikus vesebetegséggel küzd, 13-ból 1 pedig szív- vagy keringési problémákkal. Egy 2018-as tanulmány szerint az emberek 74%-a érezte az adott évben, hogy nem képes megküzdeni egy adott élethelyzettel.

Hírvilág

Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat is

A krónikus vesebetegség világszerte, mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.

Hírvilág

Március 15 - Az alvás világnapja

Az alvás nemzetközi világnapja 2024-ben március 15-e. Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március 13-án került sor az eseményre, tudományos nemzetközi konferencia keretében, a Magyar Tudományos Akadémián.

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.