Az alapjogok, illetve személyhez fűződő jogok világa a jog talán legkevésbé egzakt területe. Sok tekintetben közelebb áll a filozófiához, mint a jogtudományhoz, így nem véletlen, hogy éppen az alapjogok mibenléte szolgáltatta évszázadokon keresztül a nagy jogfilozófusok elmélkedéseinek legfőbb tárgyát. Napjainkban sem időszerűtlen a természetjogi, illetve a pozitív jogi iskolák harcának kiindulópontja, nevezetesen: létezik-e olyan örökérvényű értékrend, erkölcsi normarendszer, amely korlátozza a mindenkori államhatalmat a magatartási szabályok megalkotása, vagyis végső soron a jogalkotás terén. Milyen mozgástere van az államnak, amikor mindennapi életünket szabályok közé szorítja? Melyek azok a kitörési pontok, amelyek e szabályokat felülírhatják valamely elidegeníthetetlen alapjog talapzatán állva? Meddig mehet el a hatalom az alapjogok korlátozása terén, jogában áll-e bárkinek fontossági sorrendbe rendezni ezeket a jogokat? Nyilvánvaló, hogy mindez a modern demokráciák egyik alapvető rendezőelve, folytonos vitákra alapot adó kérdésköre. Szabadnak maradni úgy, hogy közben mások szabadságát és a közérdeket ne sértsük meg, ne tegyük lehetetlenné az együttélés elemi feltételeit. Nagyon sok olyan élethelyzet adódik, amelyben elkerülhetetlen az alapjogok ütközése, és az ütközés csak oly módon lenne feloldható, ha valaki képes lenne megingathatatlan érvekkel alátámasztva preferenciákat állítani e jogok között. Csak a legsúlyosabb témákat érintve: klasszikus példa erre az euthanázia kérdése, ahol az önrendelkezési jog ütközik egy személyen belül az élethez való joggal, vagy a terhesség-megszakítás problémája, ahol a magzat élethez való joga és az anya önrendelkezési joga áll harcban egymással. Kisebb ütközések a mindennapi életben tömegesen fordulnak elő: ezeket jobbára mindenki érzelmi alapon közelíti meg, nem fordul meg a fejünkben, hogy esetleg jogtechnikai problémával állunk szemben. Pedig mennyire hétköznapi kérdés például a dohányzás, ahol a dohányos önrendelkezési joga támadja a passzív dohányos egészséghez való jogát, illetve ugyanezen jogát magának a dohányosnak. Sokrétű és szerteágazó problémakör ebben a tekintetben a gyermekek számára adandó kötelező védőoltások rendszere is, különös tekintettel azok megtagadására. Az utóbbi években tért nyertek olyan mozgalmak, alternatív gyógykezelési, illetve életvezetési irányzatok, amelyek hívei és képviselői vallási, világnézeti alapon, vagy egyszerűen egyéb meggyőződésből szembefordultak a kötelező védőoltások intézményével és mind a sajtóban, mind hivatalos, szakmai fórumokon nagy visszhangot keltő háborúba kezdtek ellene. Az elméleti kérdésfeltevésen túl mára már több olyan család is akadt, aki megtagadta gyermekei kötelező védőoltásban történő részesítését. Ettől a ponttól kezdve a kérdéskör jogi útra terelődött: egyrészről eljárásjogi, másrészről alkotmányos, alapjogi problémákat vetve fel. A kérdéskör átfogó formában alkotmányjogi panasz és jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány formájában került az Alkotmánybíróság elé. A testület 39/2007. (VI.20) AB határozatával meghozta mérföldkő jelentőségűnek minősíthető döntését a témában, amely olyan alaposan és kimerítően járja körbe a felvetődő problémákat, hogy feltehetőleg jó időre irányadó dokumentum marad a kötelező védőoltások jogi összefüggéseinek tekintetében. Az indítványozók által felvetett eljárásjogi kifogásoknak az Alkotmánybíróság - lényegüket tekintve - helyt adott és a döntés nyomán az Országgyűlés módosította az egészségügyi törvény védőoltásokkal kapcsolatos szabályait. Szélesedtek és pontosításra kerültek a jogorvoslati lehetőségek, változtak az azonnali végrehajthatóság illetve az oltás elhalasztásának lehetőségéről szóló szabályok. A gyakorlati, jogtechnikai kérdések megoldása mellett az Alkotmánybíróság nevezett határozata – az indítványban foglaltak mentén – részletesen értelmezi azon alapjogokat a védőoltások rendszerének tükrében, amelyek a téma elemzésekor elvi szinten felhívhatók. Mindenekelőtt tekintsük át, mely alkotmányos alapjogok illetve tilalmak sérelme foroghat fenn a kötelező védőoltásokkal kapcsolatosan: - az élethez és emberi méltósághoz való jog; - a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való jog; - a gyermekek joga a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődést lehetővé tévő legszélesebb körű védelemhez; - a szülők azon joga, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák; - a bármilyen alapon történő hátrányos megkülönböztetés tilalma; - a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog. Az alábbiakban nézzük meg a fenti alapjogok kötelező védőoltással összefüggő érintettségét: Visszanyúlva az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban megnyilvánuló szemléletéhez, az emberi méltósághoz való jogot, mint legáltalánosabb személyiségi jogot két összetevőre bonthatjuk: az önrendelkezési jogra és a személyi integritáshoz való jogra, melynek része a testi integritáshoz való jog is. Meg kell vizsgálni, hogy a védőoltások alanyai - a gyermekek - gyakorolhatják-e önrendelkezési jogukat. Kétségtelen, hogy az alapjogok a cselekvőképtelen személyeket éppúgy megilletik, mint a cselekvőképeseket, ám ez nem jelenti azt, hogy az alkotmányos jog alanya egyben döntésképességgel is rendelkezik. Mivel az önrendelkezési jog tipikusan aktív jog, fontos, hogy a védőoltás gyermekkorú alanyait döntésképesnek tekinthetjük-e az oltással kapcsolatos kérdések tekintetében. Nyilvánvaló, hogy az érintett, csecsemőkorú gyermekek esetében mindez nem lehet vitás, de elmondható, hogy a nagyobb, de 14 éven aluli korosztály sem rendelkezik például az oltások elmaradásához kapcsolódó járványügyi veszélyek megítéléséhez szükséges belátási képességgel, vagyis e tekintetben döntésképtelen. Ez nem jelent mást, minthogy nem áll módjában önrendelkezési jogát gyakorolni. Ami a testi integritáshoz való jogot illeti, ez passzív jog, így lényegében független a döntésképességtől illetve az önrendelkezési jogtól. Vitathatatlan, hogy az oltás ún. invazív beavatkozás, vagyis annak beadásával a testi integritáshoz való jog egyértelműen sérül, korlátozásra kerül. A demokrácia egyik fontos kérdése, hogy egy adott jogállam polgárai mentesülhetnek-e az állam által előírt, kötelező magatartási szabályok – jogi normák – alól olyan alapon, hogy azok ütköznek lelkiismereti és vallási meggyőződésükkel. Számos olyan példa felhozható, amely ezt az ütközést szemlélteti: eltérés a családjogi szabályoktól (monogámia - többnejűség), ruha-viseletek hadseregben vagy iskolákban, bódító hatású szerek használata stb. Mivel a modern demokrácia egyik alapértéke a társadalom kulturális sokszínűsége, törekedni kell a vallási szabadság maximális biztosítására, ám ez értelemszerűen nem vonhatja maga után a jogszabályok áthágásának lehetőségét, hiszen azoknak mindenki egyformán jogosultja, de kötelezettje is egyben. A védőoltások kérdése e tekintetben csak azzal az alapjoggal együttesen vizsgálható, melynek tartalma, hogy a szülőknek jogában áll gyermekeiket vallási és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően nevelni. A nevelésbe az állam csak akkor avatkozik be, ha a gyermek fejlődését konkrétan, közvetlenül és súlyos mértékben veszélyeztetve látja. Ezzel összefüggésben kimondható, hogy a kötelező védőoltások intézménye korlátozza a szülők fenti jogát. A hátrányos megkülönböztetés tilalma – bár ezen alkotmányos garancia felhívása igen divatossá vált – dogmatikailag nem hozható közvetlen összefüggésbe a kötelező védőoltások rendszerével. Az összefüggést egyesek a lelkiismereti és vallásszabadság esetleges megsértésében jelölik meg, ám a kapcsolat túlzottan áttételes és spekulatív ahhoz, hogy a konkrét témában érdemben vizsgálandó legyen. Az egyének legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joga szorosan összefügg a személyiség integritásához való joggal, így annak vizsgálata egyúttal e jogok elemzése is egyben. A fentieket összegezve megállapítható, hogy vannak olyan alapjogok, amelyeket kétségkívül korlátoz a kötelező védőoltások intézménye. A korlátozás tényéből azonban nem következik egyenesen a jogsértés: nagyon szigorú feltételek mentén ugyanis van mód az alapjogok alkotmányos korlátozására. A hármas követelmény ezzel kapcsolatban: - a szükségesség; - az arányosság; - az alkalmasság a jogalkotói cél elérésére. Az arányosság követelménye légyegében annyit jelent, hogy az alapjog-korlátozás mértéke és a korlátozással elérni kívánt cél fontossága nagyjából azonos súlycsoportba essen. Ami a szükségességet és a cél elérésére való alkalmasságot illeti, ez kevéssé jogi, mint inkább tudományos kérdés. Rengeteg tévhit kering a köztudatban kötelező védőoltások esetleges mellékhatásaival és egészségkárosító hatásaival kapcsolatban. Sokan hivatkoznak más országok liberálisabb oltási rendszerére és kérdőjelezik meg az hazai kötelező védőoltási intézmény járványügyi hatékonyságát. A magyar és nemzetközi szakmai-tudományos adatok, statisztikák, elemzések és tanulmányok nyomán azonban megállapítható, hogy az életkorhoz kötött védőoltások jelenleg fennálló magyar rendszere nem minősül szükségtelen alapjog-korlátozásnak. Amikor az állam kötelezővé tesz ilyen beavatkozásokat, dönt az azokkal kapcsolatos kockázatok viseléséről is. Nem tagadható és tagadandó, hogy a védőoltásoknak bizonyos esetekben egészségkárosító hatása lehet, ám az oltások elmaradása általában tekintve sokkal nagyobb kockázatot jelenthet a gyermek egészségére nézve, mint maga a beavatkozás. Az állam kötelessége, hogy a kockázatokat minél alacsonyabb szintre szorítsa, de kötelessége az is, hogy szükség esetén – a megfelelő tudományos érvek birtokában - akár a szülővel szemben is védelmezze a gyermek jogait és érdekeit. A tiltakozók számára az egészségügyi törvény 2009. január 1. óta hatályos szabályai (57.§ és 58.§) - ha anyagi jogi értelemben véve nem is -, de eljárásjogi szempontból tágabb mozgásteret biztosítanak. Az Alkotmánybíróság ugyanis a jogorvoslathoz való alkotmányos jogból kiindulva alkotmányellenesnek találta a törvény korábbi rendelkezését, amelynek értelmében a védőoltást elrendelő határozatot a jogorvoslat lehetőségének kizárásával azonnal végrehajthatónak lehet nyilvánítani. A módosított szabályok szerint a szülő fellebbezhet az oltás beadatására kötelező közigazgatási határozat ellen, a fellebbezés pedig a végrehajtásra nézve halasztó hatállyal bír – kivéve a törvényben meghatározott járványügyileg veszélyes helyzetben. A törvény értelmében a kezelőorvos dönt a kötelező védőoltás elhalasztásáról, illetve a végleges mentesítésről – a jogszabályban meghatározott egészségügyi problémára visszavezethető indokok alapján. A jogszabályi rendelkezések szerint csupán egészségügyi okokra hivatkozva utasítható vissza a kötelező védőoltások beadatása, de jogorvoslattal minden esetben élhetnek az érintettek – más kérdés, hogy a másodfokon eljáró szerv alaposnak találja-e majd a kifogást. Ha összeolvassuk a vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályokat, arra a következtetésre juthatunk, hogy a kötelező védőoltások nem egészségügyi okból történő megtagadása csupán eljárásjogi lehetőség – lényegében nem vezet sehová, eredmény tőle nemigen várható, hiszen a törvény nem engedi az ilyen alapon történő visszautasítást. Ami a közigazgatási határozat foganatosítását illeti: a gyakorlatban egyelőre megoldatlan a kitartó oltás-megtagadók ügye, hiszen ha lehetőségük is van a jogorvoslatra, előbb-utóbb az eljárás jogerős határozattal zárul majd le, ám volt rá precedens, hogy a rendőrség nem mutatott hajlandóságot arra, hogy az érintett gyermekeket szüleiktől elszakítva, erőszakkal oltsák be. Nyilvánvaló, hogy az igazi megoldást a szülők meggyőzése jelenti, amely az eljáró egészségügyi államigazgatási szerv elsődleges kötelezettsége az eljárás bármely szakaszában. A WHO a magyar oltási rendszert világviszonylatban is példaértékűnek minősítette és a szakemberek szerint semmi sem indokolja, hogy lazítsanak a jelenlegi szigorú szabályozáson. Az oltásokat ellenzők körében sokat emlegetett, liberálisabb hozzáállású Nyugat-Európai államokban nem megoldott a kérdés, mert ha nem is kötelező sok védőoltás, az oktatási-nevelési intézmények zöme nem engedi be a nem immunizált gyermekeket. Ez a helyzet egyébként Magyarországon is az oltásmegtagadók tekintetében: gyermeküket megfosztják a közösségbe lépés lehetőségétől is. Adatok vannak továbbá arra nézve, hogy a kevésbé hatékonyan átoltott államokban egyre csökken a lakosság védekezőképessége és már felütötte a fejét több olyan betegség, amelyről azt hittük, örökre eltűnt a Föld színéről. A tiltakozók és bizonytalanok meggyőzésének érdekében átfogó, hatékony és részletes felvilágosításra lenne szükség az oltási rendszer valódi természetét illetően, mert az ismert megtagadási esetek többségében kiderült, hogy az érintettek téves, pontatlan és áltudományos érvekre alapították meggyőződésüket. Engedéllyel átvéve. Forrás: Házijogorvos , Dr. Kiszely Noémi