Csehov a világirodalom nagy hatású tanítómestere. Nemes egyszerűséggel: az egyik főszereplője. A legvonzóbb írók egyike, akinek művein nem fog az idő, mert minden egyes darabja – élő irodalom. A kisvárosi fűszeres fia az orvosi pályát választotta, s nem véletlenül. A XIX. század tudományos felfedezései a világ egységes voltára utaltak. J. C. Maxwell angol fizikus kidolgozta az elektromágnesesség általános elméletét, ebben a fény mint az elektromágneses rezgés sajátos formája jelenik meg. A Világegyetem, a tér egésze, úgy tűnik, egyfajta egységes szabályrendszer alapján működik. A század felfedezései és filozófiája azt az illúziót közvetítik, hogy a világ törvényei a tudományos gondolkodás révén felfedhetők és egységbe rendezhetők. Whitehead szerint e század legnagyobb vívmánya, hogy megtanulta a felfedezés módszertanát, az olyan összefüggések és rendszerezések lehetőségét, amelyek a megfigyelés, általánosítás és praxis szigorú rendjén alapulnak. Az európai tudományos gondolkodást mélységében áthatja a hasznosság és hasznosíthatóság elve. Az iparosítás a tudomány felhasználásán múlik, és az ipari felhasználás újabb tudományos eredményekre ösztönöz. A technológiában megjelenik az a racionalitás, mely a gyakorlatot és az elméletet meghatározott módon összeköti. Nem véletlen tehát, hogy e kor ideális tudósa az orvos, aki előkelő hűvösséggel és rálátással hivatott a változatlan törvényeknek engedelmeskedő emberi természetet helyreállítani. A naturalizmus tudományos ihletője Claude Bernard (1813–1878) orvos, tudós kutató, akinek kísérleti tanait később Zola fordítja le a művészet nyelvére. Szerénységre intő szavai szerint: "A tudomány annyival növeli hatalmunkat, amennyivel csökkenti elbizakodottságunkat." A korszellem sugallta hit szerint a természet és társadalom közötti hidat az emberi fizikum tanulmányozása, az orvosi stúdium teremti meg. S ez a tudományág majd megtalálja a gyógyírt mindarra, ami az emberiséget oly hosszú idő óta kínozza. A XIX. században az orvos volt a világ megváltásának, megváltoztatásának ideális figurája. Az írók róla mintázzák legpozitívabb szereplőiket, s műveik eszmei tartalma is az orvoslás képzeteivel telítődik. 1886 elején Csehov rendszeres munkatársa lett Alekszej Szuvorin Szentpéterváron megjelenő Novoje Vremja (Új Idő) című lapjának, írói hírneve egyre emelkedett. "Mindaz, ami a földön él, szükségszerűen materialista. A gondolkodó emberek szükségszerűen szintén materialisták, az anyagban keresik az igazságot, mert hisz másban nem kereshetik, mert csakis anyagot látnak, hallanak és tapintanak. Szükségszerűen csakis ott kereshetik az igazságot, ahová elér a mikroszkópjuk, a szondájuk, a késük... Aki az embernek meg akarja tiltani a materialista irányzatot, az tulajdonképpen az igazság keresését tiltja meg." – írja a fiatal Csehov Szuvorinhoz. Ez a passzus megmutatja szellemi fejlődésének irányultságát. 1894 márciusában például Tolsztoj felfogásával vitatkozva írja, hogy az elektromosságban és a gőzben több az emberség, mint az önmegtartóztatásban és a vegetarianizmusban. Csehov világában, az orosz polgári rend megszületésekor, ebben a kísérleti laboratóriumban, melyben az egyre gazdagodó burzsoázia és a mindent lefékező cári hűbéri rend egyszerre fejt ki hatóerőt, minden csak várakozás a küszöbön álló hatalmas változásra, és minden változás csak illúzió. A század végére meginog a tudományba mint végső "orvosságba" vetett feltétlen hit. Az individuum vergődése a körülmények rabságában, önmegvalósítása és belső szabadsága még fölfedezésre váró területek az irodalomban. De az egyén egyre kevésbé találja meg élete értelmét, és a társadalmi önkény elől egyre gyakrabban menekül az illúzió erdejébe. Csehov a szkepszis és a széttöredezettség írója lesz. A tudományos optimizmustól a mély rezignáltságig jut el rövid életművében. A mindennapok emberét jeleníti meg, és köznapi történések közepette mutatja be valami irizáló fénnyel az áttűnő nagyságot, az elillanó lehetőséget és a képzelgés, vágyódás puha takaróját. Minden egyszerű sors az emberi lét legmélyebb tragédiájába nyújthat betekintést. Nem vitás, egy orvos szemszögéből való vizsgálódás ez. Egy jóakaratú és részvéttel teljes érzékeny lélek kíván nem sorsközösséget vállalni, csak részvéttel ábrázolni valamit abból, mily nyomorú az ember, és kicsiségében is milyen óriás. A természet legyőzésének tudománya mintha alkalmatlannak bizonyulna arra, hogy a társadalom és az egyén bajait meggyógyítsa, ehelyett a tudományos morál elégtelenségének élményét nyújtja. A világegyetem mégsem járható be csupán a tapasztalat és a kísérlet útján. Élesen bírálja már a század orvosi optimizmusát a Hatos számú kórterem című hosszú novellában. Ragin doktor, aki az erőszakot bölcs szkepticizmussal az élet részének tekinti, ugyanúgy annak foglya lesz, mint humanista társa. A század végére Csehovnál leapad a nagy önbizalom, meginog az egyetemes magyarázatba vetett hit. „Ezek az alakok szinte párhuzamosan élnek, mindegyik annyira el van foglalva a maga boldogtalanságával, hogy észre sem veszi, hogy a másik boldogtalanságának ő oka. Az élet Csehov szerint nemcsak szenvedés, hanem könyörtelenség is, a szenvedő ember éppoly kegyetlen másokkal, mint önmagával szemben, s így minden szenvedés mások sorozatos szenvedéseit idézi elő.” (Schöpflin Aladár) Élete vége felé már Csehov is tudja: miképpen a test, vagy a lélek, úgy a társadalom betegségei sem gyógyíthatók. NZS.