Hírvilág

A koffein fotoprotektív hatású

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Néhány epidemiológiai vizsgálatokban kimutatták, hogy a koffeintartalmú kávé és tea fogyasztása összefüggésben áll a nem melanoma típusú bőrrák kis kockázatával. Állatkísérletek eredményei is utaltak a koffein fotoprotektív hatására. A szakmai közvélemény azonban eddig nem sok jelentőséget tulajdonított a lehetséges összefüggésnek – talán azért, mert semmilyen ésszerű magyarázat nem volt rá. A Harvard Egyetem kutatói most részletesebben tanulmányozták a koffein és a bőrrák közötti kapcsolatot. Egészséges bőrből származó keratinocytákat UVB-sugárzásnak tettek ki, amelynek hatására a sejtek 10%-a apoptosist szenvedett – viszont két-háromszor annyi sejt szenvedett apoptosist, ha előtte koffeinnel kezelték a sejteket. Szóval feltehetően az UV-sugárzás miatt genetikai károsodást szenvedett sejtek apoptosisának elősegítésével védhet a koffein a malignus elfajulástól. Ismert a koffein serkentő hatása a ciklikus adenozin-monofoszfát (cAMP) által közvetített jelátviteli útvonalakra, de ebben az esetben kizárható volt ez lehetőség, mert más, a cAMP-szintet növelő anyagokkal nem lehetett ugyanilyen fotoprotektív hatást elérni. A kutatók végül megtalálták a koffein célpontját: az apoptosisban is közreműködő, ataxia-telangiectasiával és Rad3-mal kapcsolatos molekula (ATR) gátlása lehet a fotoprotektív hatás kulcsa. És itt minden bizonnyal nem fog megállni a kutatás, ugyanis az UV-sugárzás és ezzel a bőrrákkockázat növekedésével egyre sürgősebb lenne találni kezelésmódokat ennek megelőzésére. A koffein ráadásul több szempontból is ideális UV-védő hatóanyag: nem toxikus, és ráadásul társadalmilag teljes mértékben elfogadott a fogyasztása. Jelenleg azonban korai lenne népszerűsíteni a kávé- és teafogyasztást napozás előtt, ugyanis a kísérletben nagyságrendnyivel nagyobb koncentrációban alkalmazták a koffeint, mint amennyit fogyasztani szoktunk belőle. A koffeintartalmú italok vagy bőrvédő krémek alkalmazása előtt még meg kell várnunk a ténylegesen bizonyító erejű hosszú távú, prospektív klinikai vizsgálatok eredményét. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: J Invest Dermatol 2009 Feb 26 [előzetes elektronikus közlés]

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.