Hírvilág

A kísérleti pszichológia megalapítója

2014. DECEMBER 18.


A budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvostudományi Karán tanult, majd Lipcsében Wilhelm Wundt pszichológus és fiziológus tanítványa volt. Az általános gyógyászati ismeretek elsajátítása után érdeklődése a pszichiátria felé fordult, már fiatal éveiben feltűnő eredményeket ért el az elmezavar alaposabb felismerésében és gyógyításában.

A budapesti orvoskaron a Pszichiátriai Klinika mellett kísérleti pszichológiai laboratóriumot létesített 1899-ben - ez volt az első lélektani laboratórium a budapesti orvoskaron -, majd 1902-ben megszervezte annak jogutódját, a Gyógypedagógiai és Pszichológiai Magyar Királyi Laboratóriumot. Munkatársaival a gyógyítás és nevelés pszichológiai alapjait teremtette meg a laboratóriumban, amelynek kiadásait gyakran saját költségéből fedezte. Ma két intézmény is elődjének tekinti: a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Pszichológiai Laboratóriuma és az MTA Pszichológiai Intézete.

1906-ban egyetemi tanári címet kapott, két év múlva rendkívüli egyetemi tanár lett. Az egyetem orvoskara azonban nem nézte jó szemmel, hogy az intézmény helyet ad a kísérleti pszichológiának, a lélek tanulmányozásának, ezért fokozatosan kiszorították köreikből.
1916-ban az Apponyi Poliklinika ideggyógyászati főorvosává nevezték ki. 1924-től az egészségügy királyi főtanácsosa volt, majd miután megvált a laboratórium vezetésétől, annak tudományos felügyelője maradt. Mindezek mellett a Gyógypedagógiai Tanítóképző előadó tanáraként is működött. 1928-ban megalapította a Magyar Pszichológiai Társaságot, amelynek 3 évig elnöke majd örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Számos vizsgálati és mérési eljárást és készüléket (mnemométer, tudatfantom) dolgozott ki a pszichés működés vizsgálatára, őt tekintik Magyarországon a kísérleti pszichológia megalapítójának. Jelentősek az asszociációval és az emlékezettel kapcsolatos vizsgálatai. Az emlékezet működéséről máig fontos alaptörvényt állított fel, az úgynevezett homogén gátlást, amely szerint a hasonló anyagok tanulása rontja a felidézést.

Az állítás, amelyet Ranschburg-féle gátlásként vagy jelenségként emlegetnek, általános érvényűnek bizonyult, a mai napig kutatják. Kiemelkedőek a fogyatékos embereken végzett figyelem-, emlékezet-, érzelemvizsgálatai, a számolás-, olvasás-, írás- és rajzképességgel kapcsolatos kutatási eredményei.

A fentiekkel összefüggő gyermekkori képességzavarokról közölt adatait és következtetéseit külföldön is ismertette, azokat mai napig nevéhez kötik. A magyar gyógypedagógia-történetben általános gyógypedagógiai elméleti fejtegetései is jelentősek. A gyógypedagógia fogalmáról, egységéről, szakterületeiről, a speciális szakemberképzésről vallott nézetei mind a mai napig meghatározóak maradtak.

Szakkönyveket, tanulmányokat is írt magyar, francia és német nyelven. Jelentős összefoglaló munkája az 1923-ban megjelent kétkötetes Emberi elme című műve.


Gyógyító munkáját zsidó származása miatt a harmincas évektől hátráltatták, Budapest ostromakor, 1945. január 12-én halt meg. Hamvai a Rákoskeresztúri új köztemetőben nyugszanak, emléktáblája az akadémia Pszichológiai Intézetének falán található. A Magyar Pszichológiai Társaság nevét megörökítő emlékérmet alapított 1970-ben.

2014. 12. 16.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

Hírvilág

Elmerülni a pillanatban - beszélgetés Perczel Forintos Dórával

Depresszió esetén az Amerikai Pszichiátriai Társaság protokollja szerint a kognitív viselkedésterápia az első választandó megoldás. Egy belső figyelemmel dolgozó módszer eredményeiről és jövőjéről kérdeztük a nemzetközi szakembert.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Klinikum

Az áldozatok 40 %-a egészséges fiatal - H1N1-influenza

A WHO legfrissebb, pénteki összesítése szerint a H1N1-influenza eddig több mint 277 ezer megbetegedést és legalább 3.205 halált okozott világszerte.

Hírvilág

A fulladásos félelem kemoszenzorai

Amerikai kutatók a fulladástól való félelem kialakulásának korábban ismeretlen agyi mechanizmusát fedezték fel.