Megyik János (1938, Szolnok) művészete a festészet-szobrászat-építészet határterületeit célozza meg. Munkásságának középpontjában a táblakép struktúrájának modellezése áll. Kísérletezései során olyan térbeliséget alkot, ami az építészetre és a szobrászatra is jellemző. Életmű-kiállítása ezt a térfelfogást helyezi középpontba: hogyan valósul meg mindez a rajzain, fapálca-konstrukcióin, fotogramjain és legutóbbi korszakának acéllemezein, illetve az építészethez kapcsolódó munkáin. A tárlat a hatvanas évek elejétől napjainkig született műveiből válogat. Megyik 1965-ben Hamburgban (Altona) állítja ki első, a kép geometrikus rendezőelvével foglalkozó rajzait és festményeit. A hatvanas évek elején megszületett műveiben a látást modellező reneszánsz perspektívát analizálja és – a „válságba került kép” műfajára válaszolva – munkáiban a képet a projektív geometria eszközével építi újra. A hetvenes évek elejétől a hagyományos reneszánsz perspektívatant a projektív geometria rendszerén belül értelmezi az alkotásain. Fapálcákból, majd később gerendákból is két és három dimenzióban kezdi a kép terét kialakítani. A hetvenes évek végétől számos esetben használ alkotásaihoz középkori építészeti alaprajzokat. Többek között az 1981–1982-es, a firenzei Santa Maria Novella templom alaprajzára épített tárgyával olyan feszült viszonyt hoz létre, ahol az építészeti alaprajz képként is működik, a rászerkesztett háromdimenziós, modellszerű konstrukció viszont építészetnek is tekinthető. Ezek a műfaji átjárások foglalkoztatják a művészt a mai napig. Az 1970¬es és 1980¬as években készülő munkáiban a projektív geometria elvét úgy igyekszik modellszerű tárgyakban megvalósítani, hogy a vetített képet, a vetítési sugarakat és a síkot egyenrangúan szerepelteti. A háromdimenziós műveiről fotogramokat készít, illetve többször fotogramjai válnak háromdimenziós fapálca konstrukciói kiinduló motívumaivá. Az utóbbi években készülő alkotásai a háromdimenziós képi modelleket ismét síkban komprimálják. E síkok felső pereme egyrészt mint a táblakép horizontja működik, másrészt mint tengely, amely alatt a képmű vetített és elforgatott formákat, vagy a formák hiányát hordozza. A különböző fémekből, lézer- vagy vízvágással készült síkok és „keretek” dobozokban és a falon lebegnek, vagy támaszkodnak. Megyik a hatvanas évek közepétől kezdve néhány évig designerként is működött. A tárlaton látható a designtörténet kiemelkedő alkotásává lett Amboss 7000 evőeszköz-készlete, amelyet 1970-től az osztrák AMBOSS cég gyártott. Megyik János 1956¬ban, tizennyolc évesen hagyta el Magyarországot. Festőnek tanult a bécsi Képzőművészeti Akadémián, és több mint negyven évig főként Ausztriában, Bécsben élt. Munkácsy- és Kossuth-díjas művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, akinek művei számos hazai és külföldi köz- és magángyűjteményben megtalálhatók. MTI