Hírvilág

A jól beállított vércukorszint hagyatéka

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A United Kingdom Prospective Diabetes Study (UKPDS) volt az első nagy betegszámú vizsgálat, amelyben két különböző intenzitású vércukorszint-beállítási stratégiát hasonlítottak össze újonnan 2-es típusú diabetes mellitusban megbetegedett személyek esetében. Az 1998-ban közölt 10 éves eredmények szerint szignifikánsan kevesebb microvascularis szövődmény lépett fel az intenzívebben kezelt, mint a hagyományos kezelésben részesült betegek esetében. Most újra elemezték a vizsgálatban részt vevő betegek adatait, miután már 10 éve nem részesülnek semmilyen különleges, előre meghatározott kezelésben. A véletlen besorolás szerinti kezelés abbahagyása után a glikozilált hemoglobin (HbA1c) szintje a két vizsgálati csoportban közelített egymáshoz, és egy év után már nem különbözött szignifikánsan. Nem így a cukorbetegség szövődményei: a microvascularis végpontok közötti különbség megmaradt a két vizsgálati csoport között, a korábban erélyes vércukorszint-csökkentésben részesült csoportban évekkel később is szignifikánsan ritkábban következett be szívinfarktus, és kisebb volt az összhalálozás is. A szerzők egyelőre csak találgathatnak a meglepő hatás lehetséges mechanizmusát illetően, azt feltételezik, hogy a magas vércukorszint által elindított és végül érszövődményekhez vezető folyamat olyan hosszú, hogy 10 év alatt sem ér véget. A UKPDS vizsgálatban a hypertoniás betegeket is véletlen besorolás szerint erélyesebb vagy kevésbé erélyes vérnyomáscsökkentéssel kezelték. A vizsgálat végén az erélyesebb kezelésben részesült csoportban szignifikánsan kisebbnek bizonyult a cukorbetegséggel kapcsolatos halálozás, a stroke és a microvascularis szövődmények kockázata. A kezelés befejezése után a két csoport vérnyomása közötti különbség eltűnt, és a klinikai végpontok között sem lehetett különbséget kimutatni. A UKPDS vizsgálat befejeződése utáni tízéves követés eredményei szerint a 2-es típusú cukorbetegség beállításának a hatása érvényesül hosszú idővel a kezelés abbahagyása után is. A jelenségről beszámoló, a New England Journal of Medicine-ben megjelent közlemény szerzői ezt „öröklődő hatásnak” nevezik. Többek között tisztázásra vár az a kérdés is, hogy a vérnyomás erélyesebb beállításának viszont miért nincs ilyen hatása. Forrás: N Engl J Med 2008 Oct 9; 359:1577. Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

Az egészségügy és az ökológiai korlátok

A rangos BMJ szakfolyóiratban jelent meg egy publikáció, amely az egészségügyi rendszerek átalakításának kihívásait taglalja. Vajon képes-e, és ha igen, hogyan az egészségügy összhangba kerülni az ökológiai korlátokkal, és nem növekvő, sőt, csökkenő gazdaság esetén jól működni?

Ember és környezet

Sokat tanulnak a gyerekek a növényekről és az állatokról, de alig van kapcsolatuk a természettel

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Ha a gyerekek nem tapasztalják meg első éveikben, milyen jól érezni magunkat a természetben, később sokkal nehezebben tudnak kapcsolatba kerülni a természettel.