Gondolat

Úgy érzem, álomvilágba léptem

2015. AUGUSZTUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Henri Julien Félix Rousseau 1844. május 21-én született Lavalban, eladósodott családja iskolaéveinek végén egy Loire menti kisvárosba, Angersba költözött. Egy helyi ügyvéd írnokaként kezdett dolgozni, de kisebb lopásokon érték, és a büntetés elől a hadseregbe menekült. Négyévnyi katonáskodás után Párizsba költözött, hivatalnoki fizetéséből támogatta megözvegyült anyját. 1863-ban elvette szállásadója tizenöt éves lányát, hat gyermekükből csak egy érte meg a felnőtt kort. 1871-ben a párizsi illetékhivatal adóbeszedője lett, ezért is nevezték vámosnak. Közben festeni kezdett, és amikor negyvenkilenc évesen nyugdíjba vonult, már csak kedvtelésének élt. Saját állítása szerint a természeten kívül nem volt más tanítója, bár egy akadémikus festő ellátta némi útravalóval, és festményeket is másolt a Louvre-ban. Gyakori vendége volt a párizsi botanikus kertnek, szavai szerint "mikor belépek ezekbe az üvegházakba, és az egzotikus tájak furcsa növényeit nézegetem, úgy érzem, álomvilágba léptem". 1886-tól rendszeresen kiállította képeit a Függetlenek Szalonjában, az első elismerő kritikára azonban 1891-ig várnia kellett. 1893-ban a Montparnasse egyik műtermébe költözött, ahol haláláig élt, utolsó éveiben főleg egzotikus tájképeket festett. Leghíresebb művei a Tigris küzdelme egy bivallyal (1891), az Alvó cigánylány (1897), A kígyóbűvölő (1907), a Flamingók (1907), az Álom (1910). Az anatómia, a perspektíva, a kompozíció ismerete nélkül alkotott, ösztönösen rendezte el a színeket és a formákat. Saját korlátait nem érzékelte, nagy mesternek tartotta magát, és még az sem keserítette el, hogy kortársai lekicsinyelték, az "iskolázott" festők képzetlennek tartották. Jobbára csak a fiatal avantgárd művészek értékelték, köztük barátai, Picasso és Apollinaire. Más műfajokban is kipróbálta magát: két színdarabot is írt, és néhány festményéhez hosszadalmas magyarázatokat fűzött. Halála után egy esztendővel retrospektív kiállítás nyílt műveiből a Függetlenek Szalonjában. Életműve a naiv festészet reneszánszát indította el, de a szürrealizmus előfutárának is tekintik. Nem csak festőkre hatott, a fiatalon elhunyt amerikai költőnő, Sylvia Plath több versét, Joni Mitchell kanadai dalszerző, énekesnő egyik szerzeményét is az ő képei ihlették.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Hírvilág

„Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére”

A „Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére” alapítványt ifj. dr. Romics László, az alapítvány névadójának fia alapította 2015-ben. Szándéka, hogy ápolja Romics professzor emlékét úgy, hogy a Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosokat és kutatókat támogatja. A pályázat célja a klinikai gyógyítás, vagy orvosi tudományos kutatás területén dolgozók kiemelkedő tudományos tevékenységének elismerése.

Ember és környezet

Antibiotikumokkal próbáljuk betömni a gondoskodás és a higiénia tátongó réseit

Korunk egyik nagy kihívása az antibiotikum-rezisztencia problémája. Az antibiotikumok túlhasználatát jellemzően úgy keretezik, mintha pusztán viselkedésváltozási kérdés lenne: a szereket felíró szakemberek és a páciensek tudásán, attitűdjén kellene változtatni. Ezt a megközelítést azonban meg kell haladnunk, ha érdemi választ akarunk adni a problémára – állítja egy, a BMJ Global Health szaklapban megjelent tanulmány.

Hírvilág

Fiatalok mentális egészségét védő intézkedéseket hozott a YouTube

LAPSZEMLE eLitMed

A YouTube szerint bizonyos típusú videók ismételt megtekintése árthat a tinédzserek önbecsülésének és testképének, ezért a videó-streaming platform úgy döntött, korlátozza a hozzáférésüket bizonyos tartalmakhoz.