Egy szekszárdi iparoscsaládban látta meg a napvilágot. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte. Az ügyes kezű fiatalember 1909-től műszaki rajzolóként dolgozott a Ganz gyárban, majd a Schlick-Nicolson-féle gépgyárban. Ám éppúgy, mint akkoriban csaknem mindenkit, őt is megigézte az új évszázad új művészete: a mozi. Ahogy tehette, a filmiparban helyezkedett el: 1916-tól 1919-ig a hetenként jelentkező híradók operatőre volt. Damó Oszkár filmrendező 1919-ben őt kérte fel operatőrnek, amikor Bródy Sándor A dada című sikeres színművét vitte filmre. A húszas években figyelme fokozatosan a fényképezés felé fordult, 1928-tól a jól fizető Az Est-lapok fotóriportere volt, de emellett a Pesti Naplónak, a Hídnak, a Film-Színház-Irodalomnak is dolgozott. A második világháború után a Képes Világ, Kis Újság, Képes Figyelő, Hungarian Foreign Trade fotóriportere lett. 1951–52-től, nyugdíjazásáig a Városépítési Tervező Irodánál dolgozott. Érdekesség, hogy az ő nevéhez fűződik a Petőfi Sándorról készült egyetlen dagerrotípia restaurálása is 1955-ben. Munkássága önmagában cáfolja azt a hangzatos közhelyet, hogy a magyar fotográfusok csak akkor bizonyíthatják képességeiket, ha végleg elhagyják hazájukat, mint André Kertész, Brassai, Moholy-Nagy, Martin Munkácsi, Robert Capa és mások. Escher Károly rendkívül sokoldalú művész volt, a fotográfia szinte minden ágában maradandót alkotott, de új utat nyitó, szociális érzékenységről tanúskodó, kortörténeti dokumentumnak számító riportképei (Éjjeli menedékhely, Kültelki nyomortanya, Kilakoltatottak) avatják a AÉletműve közéletünk és történelmünk pontos lenyomata. Találó, lélekelemzéssel felérő portrékat készített a korszak ismert és kevésbé ismert nagyságairól, többek között a windsori hercegről, Derkovits Gyuláról, Walter Gropiusról, Móricz Zsigmondról. A színház világa is közel állt hozzá, számos színészt kapott lencsevégre, Bajor Giziről külön fényképalbumot (1958) jelentetett meg. Másik könyve, a Riportfényképezés (1959) mind a mai napig tananyag. Művészi szintre emelte a fotóriportázst. Magyarországon szinte elsőként kisfilmes géppel, mesterséges villanófény nélkül készítette riportjait. Képei számos magyar és külföldi kiállításon nyertek díjat. 1964-ben a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetésével ismerték el, 1965-ben érdemes művész díjat kapott. 1966. február 16-án hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik.