Gánti Bence a buddhizmus rendkívül szerteágazó, sokszor ellentmondásos bölcseletének és gyakorlatainak bemutatására vállalkozik új kötetében. Aktuális téma, hiszen hazánkban is több buddhista iskola működik, és a reneszánszát élő individualista New Age mozgalom is részben a hinajána, a tibeti és a zen buddhista hagyományokból táplálkozik. A kötet közérthető, olvasmányos, ugyanakkor minden jelentősebb buddhista fogalmat és elemet quasi érint. Az öt világvallás közül (a hinduizmust követően) talán a buddhizmus rendelkezik a legtöbb iskolával, egyes keletkutatók több ezer irányzatot is megkülönböztetnek. Ennek oka a gyakorlat-alapúság lehet, illetve, hogy a kereszténységhez hasonlóan (bizonyos válfajai) integráló vallásnak mondhatóak, amelyek sokszor erősen alkalmazkodtak a helyi szokásokhoz, néphithez, mondavilághoz. (e.g a japán buddhizmus említhetetlen a sintó nélkül, a kínai a vallásos taoizmus nélkül, etc.) A buddhizmus különböző ágaira számos más vallás is nagy hatást gyakorolt, a teljesség igénye nélkül említhető a hinduizmus, a taoizmus, a sintoizmus, a dzsánaizmus, a khthonikus szemlélet, a bön stb. A szerző pszichológus, pszichoterapeuta, aki kezdetben a tibeti buddhizmust, később zent gyakorolta, majd végül a vipasszanát választotta. Kötete megírásában nem bölcseleti, vagy lélektani, hanem gyakorlati szempontok vezérelték. Igyekszik objektív maradni, de nem tagadja le a vipasszaná melletti erős elköteleződését sem. A szerzői személyes élményei is érezhetően erősen hatottak a könyv sajátos gondolatmenetére. Ennek megfelelően a hinajána kötődésű vipasszanától távol eső buddhista iskolákat: egyes tantrikus utakat (e.g. micung), az amidizmust, vagy a henoteisztikus ádibuddha tant, a nacionalista áthallású Shins-sut a könyv nem érinti. Ám a vallásosságtól viszonylag mentes, gyakorlatokra fókuszáló vipasszaná módszerek közül két iskolát sajátosan részletesen és érzékletesen ismertet. (Közel 200 vipasszaná iskola ismert.) A sokféle buddhista iskolát egyrészt Buddha személye köti össze, az élettörténetére vonatkozó legendát röviden ismerteti a könyv. A történet szerint a nemesi pompa helyett aszkéta életet választó Sziddhárta májusi telihold hajnalán érte el a megvilágosodást, amely során felismerte az én és a lét illúzióját és ettől a pillanattól kezdve hívják Buddhának, amely a “felébred” jelentésű szanszkrit “buddh” szóból származik. A Vészak ünnepe talán az egyetlen közös ünnep a számos különböző buddhista hagyományban. A múlandóság (anicca) és éntelenség (anatta) gondolata szintén összekötő elem a különböző buddhista szemléletek között. Az eredeti buddhista emberkép szerint az, amit más kultúrákban léleknek neveznek az egy változékony és ideiglenes, noha életeken át tartó, illuzórikus jelenség, nem a végső valóság. Csak az lehet végső valóság, ami sosem változik, nem múlik el és nem is keletkezett, valamint kívül áll téren és időn, életen és halálon. A buddhista kozmológiában - a brahmanizmushoz hasonlóan, onnan örökölve - az időnek nincs iránya. Érdekes módon a buddhizmus kezdetileg nem tulajdonított különösebb jelentőséget Buddha életének, hanem inkább az etikai keretben értelmezhető meditációkat és gyakorlást tartotta fontosnak. A szerző kiemeli, hogy a vipasszaná gyakorlati útmutatója még ebből az időből származik. A könyv lényegre törően ismerteti a hat buddhista zsinat és jelentősebb szakadások történetét, valamint a páli kánon, a Tripitakát megszületését is. (A pálin felül még a kínai Tripitaka, a tibeti Tandzsur és Kandzsur, továbbá számos szanszkrit írás is a buddhista kánon részének tekinthető. Ezeket a könyv nem említi.) A főbb irányzatokat iskolák tömör ismertetése mellett Körösi Csoma Sándorról is olvashatunk a könyvben. (Körösi Csoma Sándor alkotta meg az első tibeti-angol szótárt és összefoglalta a tibeti nyelvtan szabályait, lényegében a tibetológia megalapítója.) A kultúrtörténeti megágyazás közel a kötet egyharmadát teszi ki, ám így sem volt elkerülhető az egyszerűsítés, a csonkítás. A különböző nyelveken íródott buddhista kánonok jelentős része még angolra sem került lefordításra, az iratok egy része el is veszett. Nehéz meghatározni, hogy a kánonok melyik része mikor íródott. A buddhista kozmológiára a hinduizmuson felül a helyi és később megjelent vallások mind hatottak, ezek mentén formálódott. Hatalmas corpus feldolgozása még most is folyamatban van, és az elveszett iratok miatt soha nem lesz teljes. A reformok, szakadások, politikai, társadalmi hatások tovább színezik a bonyolult buddhista világot. Az orientalisztika ezekkel részletesen foglalkozik, de Gánti inkább a gyakorló szempontjait tartotta szem előtt, és igyekezett a magyar olvasó számára a vipasszaná (és más hagyományok) megértéséhez szükséges szempontok mentén az általa fontosnak tartott elemeket leírni, megragadni. Nem törekszik teljességre, inkább néhány elemet ragad meg. A következő fejezet talán a legértékesebb része a könyvnek, a buddhista iskolák közötti hasonlóságot rendszerezve, és jól érthetően mutatja be. Az összes alapfogalom tisztán és egyszerűsítve kifejtésre kerül: a menedékvétel a Három Drágaságban (Buddha, Dharma Szangha), a Négy Nemes Igazság (a szenvedés igazsága, oka, megszüntetése, és az ehhez vezető út), a Nyolcrétű Nemes Ösvény (amely részben a buddhista etika alapja). A kozmológiai és szimbolikai fejezet a legfontosabbnak ítélt elemeket ismerteti; itt sok elem vitatható, számos más értelmezés is létezik. A hindu kozmológiai hagyományokból vett világképet követően a Bhávacsakra-mandala és a bardók (átmeneti állapotok) részletes ismertetése érdekes lehet a nyugati ember számára. (A tibeti halottaskönyvet Kanadában néhány hospice kórházban a beteggel való beszélgetés katalizálására, megindítására használják.) Az utolsó fejezet a "Buddhizmus Gyakorlatai" tekinthető a könyv fő elemének, az előző fejezetek tükrében, jól érhető és követhető írás. A koncentráció és a bölcsesség kifejlesztésére szolgáló szutrikus vipasszaná és szamátha rendszerét ismerteti a szerző. Sajátos módon, itt is érezhető, hogy a személyes élmények, történetek áthatották az írást. A kötet tartalmazza a nyolc jána sajátos leírását is, valamint a vipasszaná négy nagy területét. A kötet végül röviden foglalkozik a tantrikus iskolákkal és a lámaizmussal is, olvashatunk a mahajána iskolában nagy szerepet betöltő vizualizáció, a mantrák, az együtt érző meditációk és a jelentősebb tibeti szellemi figurákról (gurukról, buddhákról, bódhiszattvákról, jidamokról és védelmezőkről) is. Ebben a részben is számos elem vitatható, máshogy is értelmezhető. A teljes könyv gondolatébresztő lehet a lélektan irodalmában jártas olvasónak is, érdekes, hogy az ismertetett buddhista technikák jelentős része (különösen a jánák) a figyelem irányításával, vezetésével dolgoznak, amely központi elem a pszichológiában is. Akár az analitikus, kognitív vagy humanisztikus iskolákból származtatott pszichoterápiás irányzatokat nézzük. A Vipassana Research Institute és más kutatóközpontok által folytatott úgynevezett vipasszaná-kutatások szintén nagyon sok hasznos felfedezést hoztak a spektrumszerű elrendezést mutató mentális betegségek fenomenológiai megértésében. A tibeti álomjóga pedig összefüggésbe hozható a jungi álomértelmezéssel, és aktív imaginációval, valamint a modern álomkutatás eredményeivel is. A transzperszonális iskolák szintén sokat merítettek a buddhista meditációkból, illetve ezeket kutatják is. A kötet sajátos módon megemlíti a pszichoaktív hatóanyagok (leginkább a lizergsav-dietilamiddal) asszisztált pszichoterápia és a bardo állapotok közötti kapcsolat lehetőségét. Jon-Kabat-Zinn nevével fémjelzett harmadik hullámos kognitív pszichoterápiás iskola a Mindfullness-Based Cognitive Therapy, buddhista hagyományokra épül, és számos ígéretes vizsgálat zajlott vele, ezekre részben utal is a könyv. A buddhista hagyomány rendkívül gazdag dzsakata-világa (születésregék) pedig a mesepszichológia és a narratív pszichológia eszközeivel lehetnének jól elemezhetőek. A pszichoterápiában fontos elemnek tartott énrészesség kialakítása a karma tanával állítható analógiába, igaz a terápiában mozzanatosan és nem dogmatikusan, hitéleti alapon történik meg a belátás. A buddhizmus eredeti emberképe, a gyakorlatoknak tulajdonított lélektani hatás jól értelmezhető integratív pszichoterápiás keretben is, illetve vonzó és talán segítő hatású lehet a hedonisztikus életmódtól elforduló, az egyszerűséget, minimalizmust kereső egyén számára is. A könyv szemléletét valószínűleg szaklektorálás és szerkesztés tovább tágította volna, ám így is a vipasszaná gyakorlata iránt érdeklődők számára hasznos olvasmány lehet. ( Gánti Bence: A buddhizmus lélektana, spiritualitása, irányzatai 2012. Kossuth Kiadó, Budapest, 204 oldal, ára: 2980 forint ) Brys Zoltán Kapcsolódó anyagok:

Lélekvándorlás és eutanázia - beszélgetés Shenpnen lámával

A tibeti orvoslás és Kőrösi Csoma Sándor

Elmerülni a pillanatban - beszélgetés Perczel Forintos Dórával