Giovanni Boccaccio (szül.: 1313. június 16.) leghíresebb műve, a Dekameron ott szerepel a száz legolvasottabb mű sorában, s a pestis rémisztő leírásával kezdődik. A középkori pestis története tizenkét hajóval indult, melyek 1347-ben megjelentek Messina kikötőjében. A Fekete-tengerről érkeztek, és nyomukban a pusztulás járt; a járvány gyorsan, elementáris megsemmisítő erővel terjedt szét az öreg kontinensen. A pestis kor fogalmi készletének megfelelő, klinikailag is hiteles első leírását Boccaccio szolgáltatja, aki a Dekameron bevezetőjében adatokat is közöl a járványról, melyet „mortalega drande”-nak neveznek. Az Itáliát feldúló járvány többek közt Boccaccio családját is elpusztítja. Feldúlja a szokásrendet, világvége érzéseket kelt, és nagy hatással van a kulturális és társadalmi konvenciókra is. Az ijesztő számban szaporodó holttestek mellett, a krónikák szerint már nem virrasztanak, s a halottakat igen gyorsan tömegsírokban földelik el. Boccaccio a járvány kitörésekor már neves humanista tudós, aki 1348 folyamán a firenzei kormányzat szolgálatába áll. Csakhamar diplomataként bejárja Európát, s a Bandenburgtól Avignonig terjedő diplomáciai utazások során gazdagítja szellemi látókörét. Ezek az utak minden bizonnyal jelentős tapasztalatokkal jártak, és számos különös történet, anekdota és fabliau, vagyis vaskos humorú verses elbeszélés irodalmi élményének birtokába juttatták. Tapasztalatai megihlették az eleven szellemű alkotót. A Dekameron száz novellából álló csokor, melyet öt év alatt írt meg. Főszereplői firenzei fiatalok, hét nő és három férfi, akik a pestis elől vidékre menekülve történetmeséléssel múlatják az időt. A történetek témáját az előző este megválasztott királynő vagy király ötli ki, és egy-egy mesével mindenki hozzájárul a szórakoztatáshoz. Sajátos körforgásban jelenik meg e novellákben az élet és halál, s mindig a földi örömök mellett kötünk ki, s talán egészen a 19. századi nagy regényírókig nem jelenik meg ennyiféle karakter, színes egyéniség az olvasók szeme előtt, mint itt. Tréfacsináló gazfickók, ravasz barátok, orvosok, ügyvédek, pórul járt városi figurák, kéjsóvár asszonyok. Boccaccio megjeleníti a város ügyeskedő alakjait, nagyra becsüli az életrevalóságot, a gyors rögtönzést, szellemi frissességet, a tréfát. Hősei gyakran köszönhetik megmenekülésüket nehéz helyzetekből ezeknek a dolgoknak. Az emberek szerelmet, pénzt, hatalmat akarnak, hősei afféle polgári figurák, akik az evilági örömöt és boldogulást tartják elsősorban szem előtt. A halál árnyékában felhangzó élettel teli hitvallás ez a mű. Nem csoda, ha ma is népszerű.