Gondolat

A vegetatív idegrendszer különleges szerepe

2015. FEBRUÁR 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

Fjodor Ivanovics Inozemcev Belkino-ban látta meg a napvilágot. 1828-ban végzett a harkovi orvoskaron, majd Észtországban a tartui egyetem professzora lett. 1835-től rendkívüli, majd 1837-39 között rendes tanár volt a moszkvai egyetem gyakorlati sebészeti tanszékén. 1846-ban ő alapította Oroszországban az első kari sebészeti klinikát. Az orvostudományban kifejlesztette az anatómiai-fiziológiai szemléletet, kritikai értékelését adta Virchow celluláris (sejttani) patológiájának, valamint a testnedvekre épülő elméletnek. Az elsők között mutatott rá az idegek, különösen a vegetatív idegrendszer különleges szerepére a patologikus folyamatok keletkezése során. Oroszországban elsőként alkalmazta a gyakorlatban az éteres narkózist sebészeti műtéteknél. Tinktúrát javasolt a kolera gyógyítására, melyet Inozemcev cseppjeinek neveztek. Poliklinikát szervezett, és azt a tökéletesebb orvoslás bázisaként használta fel, s hatalmas orvosi iskolát is létesített. Ő szerkesztette és adta ki a Moszkvai Orvosi Újság című hetilapot, 1861-ben megalapította Moszkvában az orosz orvosok társaságát. Munkásságában visszatükröződtek iskolájának nézetei arról, hogy a betegségek keletkezésére milyen hatással van a környezet. Moszkvában hunyt el 1869. augusztus 18-án. forrás: MÚLTKOR

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni…”

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.