A művészet véleménye szerint arra való, hogy a maradandó emberi értékeket, a szépséget felkutassa, feltárja előttünk, s így terheinket megemelve, remélhetően jobb emberré tesz bennünket. Családja a második világháború vége felé költözött Nagyváradra, innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Egyetlen bőrönddel érkezett Pestre, ahol érettségi nélkül felvették az Iparművészeti Főiskolára. 1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt szerzett diplomát. A főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak a mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir művészete is. Festőnek készült, majd tanulmányozta Rembrandt és Dürer rézkarcait, és maga is rézkarcokat kezdett készíteni. Folyamatosan dolgozott a műfaj teljes megújításán, hogy a korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó alkotások váltsák fel. Művein egyetlen apró négyzetmilliméter sem maradhat szabadon, minden helyet sajátos tündérvilágának városai és lakói, apró lényei, virágai, fái, csodanövényei népesítenek be (A művészet dicsérete, Beszélgetések a barátságról, Reneszánsz, Római ünnep, Brüsszeli vasárnap, Madarak kertje). Nem titkoltan mesevilágot ábrázol, hiszen ars poeticája szerint annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Miközben az utóbbi évtizedek magyar művészetében a nonfiguratív vált egyeduralkodóvá, ő továbbra is ragaszkodik a hagyományos ábrázoláshoz. Kiválóan rajzol, megtanulta és tökéletesen ismeri a szakma legapróbb fogásait. Hagyományos, de nem régimódi művésznek vallja magát, ugyanakkor vállalja a "nagy gyerek" minősítést is; sokáig maga is készített például játékvonatokat, mozdonyokat, és gyűjti is a maketteket. A nyolcvanas évek közepétől újabb "szenvedélye" az ásványok gyűjtése, amelyek természet adta ragyogásukkal, színeikkel meghatározó hatással vannak rézkarcai színezésére. Szentkuthy Miklós nevezte okkal "karácsonyfa-opusz"-nak ezt a művészetet. Az 1950-es évek végétől több mint száz egyéni és csoportos kiállításon mutatta be alkotásait Magyarországon és külföldön, köztük Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben. 1966-ban és 1968-ban a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálén nemzetközi első díjat kapott, képeit megvásárolta az egyik varsói múzeum. Grossnak legutóbb 2014 februárjában volt tárlata Budapesten, a Cultiris Galériában Varázslat címmel, ahol 17 alkotást, köztük rézkarcokat, ceruza-, tus- és ecsetrajzot vonultatott fel. Munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Pro Urbe Budapest díjat, 2014-ben a Nemzet Művésze díjat vehette át. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. NZS Forrás: MTI 2014. 11. 25.